Mit keres egy 110 méter magas, ablaktalan épület a város közepén?

Ebben a nukleáriscsapás-biztos toronyházban több tízezer gallonnyi üzemanyagot tárolnak, és ott van a város közepén.

Manhattan Hell's Kitchen negyedében, a Tizedik sugárúton áll egy különös épület: 110 méter magas, elfoglalja a Nyugati 53. és 54. utca közti teljes tömböt, és nincsen egyetlen ablaka sem.

Ez az AT&T kapcsoló központ, ami 1964-ben készült el a Kahn & Jacobs tervei alapján.

Nemcsak ablaka nincs, de úgy tervezték, hogy ellenálljon egy nukleáris robbanásnak is. Az épületet AT&T rendelte meg, és ez lett „az első a számos ablak nélküli épület közül, amelyet a távközlési vállalat épített”.

Egy ilyen ház persze jókora vitákat váltott ki, ahogy azt 1975-ben megírta a New York Times.

Viták ide vagy oda, a ház a fontos funkciójánál fogva működött tovább. 1985 után a Nemzetbiztonsági Ügynökség a Fairview megfigyelési program keretében lehallgatására használta, majd az ezredfordulón az AT&T „védett telco adatközpontból” átalakította „AT&T Internet Adatközpontra”.

2014-ben négy darab 2000 kilowattos generátort telepítettek, valamint három, 20 000 gallonos fűtőolaj-tárolótartályt, hogy akár hosszabb áramszünet esetén is biztosított legyen az épület áramellátása.

Az ablaktalan homlokzatok látványa szokatlan, meghökkentő, sőt akár szürreális, de azért egyáltalán nem példa nélküli, Itt mindjárt kilencet gyűjtöttünk össze, olyanokat, melyek mintha a jövőből érkeztek volna.

(Fotók: GettyImages)

manhattan | építészet | toronyház | new york

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ez az egzotikus hely lesz a következő téli nyaralások favoritja!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom