Éjkék színekben pompáznak a Nomos ünnepi Orionjai

Megszokhattuk már a visszafogottságot és az eleganciát a Nomostól, úgyhogy idén sem robbantottak karácsonyi meglepetésbombát az Orion névre keresztelt kollekciójukkal. Ettől még gyönyörűek lettek a szolidnak mondható darabok. 

A suttogó erdei fenyők és a hol békésnek, hol zordnak tűnő hegyvonulatok által határolt festő környezetben, Glasshüttében alapította 1990-ben Roland Schwertner a német óraipar egyik legfontosabb cégét. A cseh határhoz közeli kisvárosban készült modelleket, köztük az Oriont két évvel később Bázelben ismerhette meg a nagyvilág.

A Nomos aztán öles léptekkel trappolt felfelé az óragyártók ranglistáján: a hadművelet sikerességét számos rangos nemzetközi díj mutatta.

Ebben az évben kivételes opciót kínál azoknak, akik elegáns és stílusos ajándékot raknának a fa alá: a női Orion 33 és a férfi Orion 38 egyaránt kézzel készült éjkék darabjai minden perc és másodperc szépségét ünneplik.

A relatíve nagynak, ám vékonynak mondható Nomos Orionjai megtartották a kollekció vonzó arányait és jellemzőit, a lapos tokot, a minimalista Bauhas-dizájnt, valamint a kizárólag kézi felhúzással működő szerkezetet, melyek az aranyozott mutatókkal együtt a legfelsőbb tartományba repítik az eleganciát.

Megszokhattuk, hogy a Nomos folyton játszadozik a színekkel és tovább lát a fekete vagy fehér alapú számlapoknál.

Az éjkék árnyalatot a számlap harmóniájához igazítva hasonló színben festette meg, hogy megtartsa a rá jellemző, visszafogottnak mondható klasszikus stílusjegyeit.

A rozsdamentes acélból és zafír kristályüvegből készült, 33 és 38 mm-es változatban kapható modellek harminc méterig vízállóak, egy felhúzással nagyjából negyvenhárom órányi üzemidőt garantálnak. A vastag és elpusztíthatatlan szíjaihoz csakis a legszebb bőrt használták fel, ami passzol mindenféle típushoz és a különböző karakterű viselőhöz is.

Az órák 1460 eurótól indulnak, bővebb információért errefelé érdemes nézelődni.

Orion 38 | nomos | Glashütte | bauhaus | Orion 33 | óra

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés