Lélegzetelállító és veszélyes – Ettől olyan csábító Norvégia legszebb útszakasza

Az Atlanti-óceán útja képes feltárni előttünk Norvégia minden szépségét, hiszen gyönyörű tengerparti tájakról indulva, változatos szigeteken keresztül vezet el a csupasz sziklákig, ahol megcsodálhatjuk a naplementét. Nem véletlenül tartják sokan a világ legszebb útszakaszának.

A 20. század elején egy vasútvonallal kívánták összekötni a Norvégia partjainál húzódó szigetvilágot, ám ebből a projektből nem lett semmi. A komolyabb tervezgetés az 1970-es években kezdődött el, akkor viszont már autóútban gondolkodtak. Az építési munkálatok ideje alatt tizenkét borzalmas hurrikánt is át kellett vészelni, ám végül 1989-ben megnyithatták az Averoy szigetét a kontinensen található Eidével összekötő Atlanti utat.

A beruházás 122 millió norvég koronába (négymilliárd forint) került, amelynek egy részét hídvámból fedezték, 1999 óta azonban már ingyenesen lehet rajta közlekedni. A 8,3 kilométer hosszú út részét képezi több gát, viadukt és nyolc híd, amelyek közül a legnagyobb és legmagasabb a Storseisundet-híd.

Az igazság az, hogy nagyon nem mindegy, mikor vágunk neki ennek az útszakasznak. Óriási a kontraszt egy napsütötte, békés nyári nap és egy viharos téli között, amikor csúszik az út, alattunk háborog az óceán, a fejünk felett pedig szó szerint összecsapnak a hullámok. Utóbbi esetben érdemes nagyon óvatosnak lenni, hiszen a szeszélyes időjárás és a huncut kanyarok sora még a gyakorlott sofőröket is megtréfálhatja.

A több kisebb szigetre és sziklacsoportra épült út a kulturális örökség része, illetve egyike a tizennyolc Nemzeti Útvonalnak. Mindemellett 2005-ben az Évszázad norvég konstrukciója címmel is megtisztelték.

Díjakban és elismerésekben tényleg nem szenved hiányt, 2006-ban a The Guardian brit napilap is a világ legjobb útjai közé sorolta, 2007-ben az Aftenposten norvég hírlap olvasói az ország második legcsodálatosabb autóútjának választották, a Fifth Gear autós műsor szerkesztői pedig néhány éve megállapodtak benne, hogy sehol a világon nincs ennél alkalmasabb terep egy autó tesztelésére.

Ennek megfelelően szinte az összes jelentős autómárka forgatott már itt reklámanyagot.

Persze nemcsak autóval, hanem akár motorral vagy kerékpárral is érdemes ellátogatni és megcsodálni az ország természeti adottságait és tájait.

Ez a vidék egyébként túracélpontként is ragyogó, a horgászat szerelmeseinek maga a paradicsom, hiszen egy külön hidat is emeltek erre a célra, de búvárkodásra is kiválóan alkalmas a terep. Emellett lehet kempingezni, szörfölni, kajakozni, vitorlázni, nagyokat bringázni, és persze kipróbálni a helyi finomságokat, felfedezni a környékbeli városokat. Mi legszívesebben már indulnánk is.

Ha még szükség volna némi motivációra:

Adunk öt nyomós érvet, miért érdemes ellátogatni Norvégiába

Vannak olyan csodahelyek, amiket érdemes meglátogatni a mínuszok ellenére is. Norvégia ilyen.

(Képek: Getty images)

útszakasz | norvégia | tenger | atlanti út | gyönyörű

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom