A Which? termékösszehasonlító oldal több mint tizenötezer nyaralási csomag árát hasonlította össze a két legnagyobb brit utazási iroda, a Jet2holidays és a Tui kínálatából tavaly októberben, novemberben, decemberben és januárban, majd két héttel és egy héttel az indulás előtt ugyanazokra a 2023. júliusi dátumokra.
Azt találták, hogy a legtöbb esetben a hét hónappal korábbi dátum volt az ideális a foglalásra, Görögországban például egy hét így akár 242 fonttal olcsóbban is kijött személyenként, míg a törökországi és portugáliai nyaralások közel kétszáz fonttal is olcsóbbak lehettek a legdrágább árhoz viszonyítva, ami Görögország és Törökország esetében az indulás előtti egy héten, Portugália esetében pedig az indulás előtti kilencedik hónapban volt érvényes.
Görögország, Törökország és Portugália esetében az árak átlagosan decemberben voltak a legalacsonyabbak, míg Olaszországba januárban volt érdemes foglalni.
Spanyolország és a Kanári-szigetek ugyanakkor kivételt jelentett: itt az előzetes foglalás jellemzően drágább volt, mint az utolsó pillanatban történő. Ugyanakkor itt az is előfordulhatott, hogy az utazásszervezők túlbecsülték a 2023-as keresletet, ezért voltak kénytelenek az utolsó pillanatban akciózni, és 2024-ben a last minute már nem lesz kifizetődő.
A vizsgált konstellációk közül a spanyol last minute utazás volt a legolcsóbb 862 fonttal, ami két fonttal olcsóbb, mint az ezt követő Portugália, hét hónappal korábban foglalva.
Ha mégis az utolsó pillanatig várnánk, jó tudni, hogy az átlagos árak mind a hat vizsgált úti cél esetében olcsóbbak voltak két héttel az indulás előtt, mint egy héttel előtte. A legnagyobb árkülönbség e tekintetben a törökországi és görögországi nyaralások esetében volt, ahol akár kilencven font is lehetett.
Egy másik kutatás szerint ez a legjobb időpont szállodai szobát foglalni, ha pedig repülőjegyet vennénk, ezt érdemes szem előtt tartani.
(Forrás: Which?, képek: Getty Images)
árak | olcsó | nyaralás | 2024 | foglalásRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!