Ettől a hónaptól ezekre a csodás helyekre repülhetsz nyaralni közvetlenül Budapestről

Itt a nyár, és a nyárral együtt jönnek az új és izgalmas, szó szerint nyaralós úti célok a budapesti repülőtér kínálatában.

Új járatot indít a SunExpress Törökország harmadik legnagyobb városába, Izmirbe, ami egyben az ország második legnagyobb kikötője is – írja a Budapest Airport honlapja.

A város élettel teli, nyüzsgő és modern célként vonzza az utazókat. Környékének legfőbb látványosságai között szerepel az Artemisz-templom, a világ hét ókori csodájának egyike, valamint a Szmirnai Agora, amely ma a világ egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori agorája. Az ókori emlékekkel teli metropoliszba a légitársaság június 18-tól indítja közvetlen járatát, szombati napokon.

Közvetlenül utazhatunk Budapestről New Yorkba, a LOT Lengyel Légitársasággal.

A pandémia miatt felfüggesztett járat közel két éves kihagyás után, szeptember végéig, heti háromszor fog közlekedni, Boeing 787 Dreamlinerekkel.

A magyar utazóközönség által kedvelt tengerentúli nagyvárosba Budapestről mindössze kilenc órás utazás teszi lehetővé a családok és barátok közvetlen összekötését, illetve üzleti utak vagy városlátogatások biztonságos megtételét is, ahol az Empire State Building, a Brooklyn-híd és a Szabadság-szobor mellett érdemes felkeresni a Greenwich Villaget is, ahol a tipikus barnatéglás házak előtt fotózkodva egy hamisítatlan amerikai filmben érezhetjük magunkat.

A Spanyolországot kedvelők számára pedig Budapestről tizenegy úti cél érhető el közvetlenül, amelyek közül Alicante, Valencia és Castellon különösen híres a helyi tapasok, paella és tenger gyümölcsei kínálatáról. Érdemes böngészni a Budapestről elérhető városok között, hogy új kultúrákat, csodás panorámákat és különleges emlékeket szerezhessünk, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér palettáján számtalan további úti cél tartogat izgalmas és felejthetetlen élményeket.

Nap mint nap érkeznek a hírek a járattörlésekről, a lassú reptéri sorokról és az információáramlás akadozásáról. Mit tehetsz, ha mindebből ki akarsz maradni? Ehhez adunk néhány ötletet.

(Forrás: Budapest Airport, fotók: Pixabay, Getty Images)

nyár | járat | úti cél | célpontok | közvetlen

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom