Miután tavaly széles körű tiltakozás indult a partok elfoglalása ellen, a görög parlament új jogszabályt fogadott el, amely többek között szigorúbb bírságokat és hatékonyabb ellenőrzési módszereket ír elő. Ebbe beletartozik a drónok használata is, emellett online platform nyílik a lakossági panaszoknak.
Kosztisz Hatzidakisz görög gazdasági és pénzügyminiszter szerint az a cél, hogy biztosítsák a szabad hozzáférést a strandokhoz, megvédjék az ország tengerpartjait és a környezetet, hozzájáruljanak az ország turisztikai felértékeléséhez, és védjék a közérdeket.
Az új jogszabály értelmében a nyilvános strandokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogsértéseket 60 ezer euróig (23 millió 686 ezer forintig) terjedő pénzbírsággal fogják büntetni.
Ezenfelül egy online platformot hoznak létre, hogy átláthatóvá tegyék partvonal-használati árveréseket. A természetes partszakaszokra vonatkozó új rendelkezés megtiltja, hogy esernyőket és napozóágyakat helyezzenek el a Natura strandokon, és általában véve is szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a strandok kezelésére.
Napernyőket és napozóágyakat maximum ötszáz négyzetméteren lehet elhelyezni, de ez a terület nem haladhatja meg a partszakasz felét. Az ilyen fizetős szakaszok között legalább hat méteres távolságnak kell lennie, és a napernyőket és napozóágyakat a partvonaltól legalább négy méterre kell elhelyezni.
Ha a görög szigetekre készülsz, ezt a hét dolgot érdemes tudnod.
(Forrás: GTP, képek: Unsplash)
nyilvános | nyugágy | görögország | strand | napernyő
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!