Berlinről az embernek elsőre talán a klubélet, a kísérletező művészeti szcéna vagy a zivataros történelem jut eszébe. A német fővárosban mindezt megtaláljuk, de az ismerős és kevésbé bejárt környékek még ennél is többet tartogatnak.
Berlinbe egész évben özönlenek a látogatók a világ minden tájáról, hogy elmerüljenek a kortárs művészet érdekességeiben, a változatos kulináris szcéna ízeiben, esetleg mellette bulizzanak egy jót, a felhozatal pedig nem kelt csalódást.
A város tizenkét kerületre oszlik, amelyek közel száz városrészt foglalnak magukban, melyek mindegyikének megvannak a maga sajátos hangulatai, ritmusai és látnivalói, és mindegyik más-más szemszögből mutatja be az egykor megosztott várost. Ha pedig a legjobb helyeket keressük Berlinben, ezeket a kerületeket mindenképp érdemes bejárnunk.
Mitte: ahol életre kel a történelem
A többször lerombolt és újjáépített Mittét, az egykori Kelet-Berlin központja főleg azoknak kötelező program, akik először járnak a városban. Akár egy egész napot is eltölthetünk itt a 20. századi történelem kulcsfontosságú pillanatai közt bolyongva. Kezdhetjük a napot a Brandenburgi kapunál, mondjuk egy kávéval az Adlon hotel To Go Coffee Shopjából.
Az egykori berlini fal vonalát követve ellátogathatunk a Holokauszt-emlékműhöz, majd megállhatunk egy pillanatra a Kelet- és Nyugat-Németország közötti egykori átkelőhelynek emléket állító Checkpoint Charlie mellett.
Innen a tágas Unter den Linden-en elsétálhatunk a világörökségi múzeumszigetre és az Alexanderplatzon található tévétoronyhoz. Egy délutáni teára beugorhatunk a Wilde Matilde kávézóba, ahol antik csillárok, körhinta-bárpult és rózsaszín fotelek kalauzolnak a boldog békeidőkbe és a süteménykülönlegességek valamint koktélköltemények világába.
Érdemes tennünk egy sétát a Spree folyó partján is, ahol az egész város leglátványosabb modern építészeti alkotásait láthatjuk, és ahonnan akár hajókirándulásra is indulhatunk.
Vacsorára beugorhatunk a japán stílusú Shiso Burgerbe egy tonhalburgerre vagy a szecsuáni Liu Nudelhausba, de ha hamisítatlan berlini hangulatban akarjuk tölteni az estét, az 1913-ban alapított Clärchens Ballhaus kétszintes báltermet választjuk, ahol német és olasz ihletésű ebédet és vacsorát szolgálnak fel csokornyakkendős pincérek.
Ha már elköteleztük magunkat a fine dining mellett, az elegáns Cordo borétterem lesz a mi helyünk, az estét pedig zárhatjuk a bohém hangulatú Café Cinemában vagy a Friedrichstrasse pályaudvar boltívei alatt megbújó Bar Tausendben.
Hogyan juss oda?
A Wizz Air hetente nyolc alkalommal indít járatokat Budapestről a Berlin Brandenburg Repülőtérre, ahonnan tömegközlekedéssel, taxival vagy reptéri transzferrel könnyen elérhetők a város izgalmas negyedei, de ha a környéket is szívesen felfedeznénk, a Wizz Air honlapján akár napi nyolc euróért autót is bérelhetünk. A repülőjeggyel együtt utasbiztosítást is vásárolhatunk, és így a váratlan helyzetek miatt sem kell agódnunk. Európa legzöldebb légitársasága megteszi a magáét, hogy mennyit sikerül felfedeznünk a lüktető Berlinből, az már csak rajtunk áll!
Charlottenburg-Wilmersdorf: A legjobb környék az előkelő élményekhez
A kerület nemcsak annak köszönheti fényűző atmoszféráját, hogy itt található a 17. századi, barokk stílusban pompázó Charlottenburg-palota, hanem a többi, elegáns barokk épületekkel és luxusbutikokkal szegélyezett utcának is.
Itt húzódik a város fő bevásárlókorzója, a 16. századi gyökerű Kurfürstendamm széles és hosszú boulevard-ja, melyet a berlini Champs-Élysées-nek is neveznek, és amelyet divattervezők butikjai és csillogó autószalonok öveznek.
Ha a nézelődés közben megpihennénk egy bivalymozzarellával és fekete szarvasgombával megrakott pizza mellett, a Bellucci nevű olasz étteremben a helyünk, ahol az ínycsiklandó falatok mellé különleges borkínálat társul.
A Breitscheidplatzon találjuk a kerület első számú retrolátvánosságát, a nyolcvanhat méteres, örökségvédelmi státuszt élvező Europa-Centert, a város első, 1965-ben épült bevásárlóközpontját.
Ha utunkat a fotó, a film és a dizájn világában elmerülve folytatnánk, a C/O Berlinben ezt interkatív kiállításokon keresztül tehetjük meg, és szintén a fotózás kerül a fókuszba a Helmut Newton munkássága előtt tisztelgő múzeumban. Ha maradnánk a művészet bűvkörében, a Deutsche Oper Berlinben világszínvonalú színpadi előadásokat láthatunk.
Ha pedig mindehhez elkelne egy kávé és néhány finom falat, a nemzetközi éttermeiről híres Kantstrassén jó eséllyel megtaláljuk azt, amit keresünk. Indíthatunk például a Café au Lait-ben vagy a legendás Schwarzes Caféban, ahol a ’70-es években Iggy Pop és David Bowie is megfordult, amikor a Nyugat-Német fővárosban élt.
A kerületben sok, a ’20-as éveket idéző vendéglátóhelyet találunk, ilyen például a ludwigkirchstrassei Bostich is,
ahol a belső teret a dizájnerberendezés mellett a vörös és a lágy mentazöld színek valamint a meleg vendégszeretet légköre uralja, és szintén a két világháború közötti időkbe vezet a Galander Charlottenburg bár, de a Rum Tradert és a Hat Jazz Bart is útba ejthetjük egy stílusos koktélért.
Steglitz-Zehlendorf, a mesélő berlini erdő
Ha kiszakadnánk a város forgatagból, a hatalmas, 7500 hektáros Grünewald erdőnél keresve sem találhatnánk erre jobb helyet. A zöld lombok ráadásul három csodaszép tavat is rejtenek, ahol nyaranta fürdöni is lehet: a Wannsee-t, a Krumme Lanke-t és a Schlachtensee-t.
De nemcsak természeti látnivalók akadnak: itt áll a romantikus Grünewald vadászkastély, valamint a Brücke Múzeum, amelyben német expresszionista művek lenyűgöző gyűjteményét nézhetjük meg.
Ha Potsdam felé indulunk a Glienickei hídon, elhaladunk egy bájos, olasz stílusú palota, a Havel folyó partján álló Schloss Glienicke mellett, amelyet Károly porosz királyi herceg építtetett. Maga a híd viszont, amely összeköti Berlint és Potsdamot, a történelem egy egészen más korszakát idézi. Az egykori belső német határ közvetlenül a híd közepén futott át, ami a hidegháború idején a híd tökéletes helyszín volt az ellenséges ügynökök cseréjére. Steven Spielberg Kémek hídja című filmje, amelyet a helyszínen forgattak, az akkori ügyletek meglehetősen szürreális hangulatát idézi fel.
Egy romantikus kiránduláshoz tökéletes a Pfaueninsel (Pávasziget), melynek füves rétjein még mindig pávák sétálgatnak.
Finom falatokért a La Gondola Due olasz étterembe, vagy a német ízeket újragondoló Jungbluthba érdemes asztalt foglalnunk, egy kávéra a Café Petit Pâté-ba, egy koktélra pedig a Clandestine bárba érdemes beugornunk.
(Forrás: Lonely Planet, TimeOut, Culture Trip, Visit Berlin, képek: Getty Images)
étterem | Németország | Mitte | kávézó | Charlottenburg-Wilmersdorf
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!