Így látja egy koreai filmrendező a magyar társadalmat

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Oh Jung-min rendező a budapesti a 18. Koreai Filmfesztiválra érkezett Budapestre, hogy részt vegyen filmje bemutatásán, és ha már itt járt, a Roadster főszerkesztőjével, Izing Róberttel is leült beszélgetni. Interjú.

Oh Jung-min Az elsőszülött fiú című filmje Korea egyedi családi hagyományát, a jangson-t, a ház legidősebb fiúgyermekét mutatja be. Ez a hagyomány gyakran patriarchális és hierarchikus a generációkon átívelve, és a rendező úgy véli, hogy a magyar közönség számára is izgalmas kulturális elem lehet. Bár a film egy dél-koreai család történetét mutatja be, a tanmese üzenete univerzális, és abszolút átélhető a világ bármelyik pontján.

A háromgenerációs családfa történelmi és társadalmi rétegződést tükröz. A nagyszülők képviselik a japán gyarmati korszakot, a szülők a baby boomereket, a fiatalok pedig az Y és Z generációt, miközben a nemi, gazdasági és társadalmi háttérbeli különbségek is gondosan beleszövődnek a sokszínűség bemutatásába. Ismerős elemek bukkannak fel a történetben: eltitkolt családi traumák, a generációk közötti párbeszéd hiánya, elnyomott fájdalom, magányosság, a felnőtté válás kiábrándító realitása.

Oh Jung-min rendező a Koreai Film Művészeti Akadémia (KAFA) 34. évfolyamán végzett. Korai független filmes projektjein keresztül egyedi filmes hangot alakított ki. Munkái a szereplők összetett belső világát kutatják, miközben égető társadalmi kérdésekkel is foglalkoznak, ezzel bizonyítva, hogy feltörekvő rendezőként komoly potenciállal bír.

Korábbi rövidfilmjei – köztük a Yeonji, a CUT, a 100 Days és a Coming of Age – számos rangos hazai és nemzetközi filmfesztivál meghívását nyerték el, és kritikai elismerést arattak. Különösen a Yeonji, amely egy 15 éves lány születésnapjának egy napját mutatja be, keltett figyelmet érzékeny és finom rendezésével, miután többek között a Szöuli Független Filmfesztiválon és a Párizsi Koreai Filmfesztiválon is vetítették.

Legutóbbi filmje, Az elsőszülött fiú a tavalyi 28. Busani Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol a zsűri így méltatta: „Egy családtörténet, amely tágabb társadalmi portrévá növi ki magát, könyörtelen és aprólékos narratívával és képi világgal – valóban az év egyik legkiemelkedőbb felfedezése.”

– Számomra Az elsőszülött fiú arról szól, hogy a különböző generációk képtelenek valódi párbeszédet folytatni egymással. A szüleink nem tudnak beszélni az ő szüleikkel, és mi sem tudunk kapcsolódni a szüleinkhez, mintha nem tanultuk volna meg, hogyan fejezzük ki az érzéseinket, gondolatainkat egymás felé. Közben minden generáció némán cipeli magában a saját traumáit, mindenki magányos, és úgy érzi, hogy nem értik meg. Ez az én verzióm, de kíváncsi vagyok, vajon mi a film üzenete szerinted?

– Húszéves voltam, amikor a nagymamám meghalt, ez volt a kezdete mindennek. Az volt a célom ezzel a filmmel, hogy ezt a traumát feldolgozzam, és ez a forgatókönyv írása alatt megtörtént. Amikor a forgatás elkezdődött, akkor már az volt a célom, hogy egy olyan univerzális filmet készítsek, amihez sokan tudnak kapcsolódni.

– Hogyan fogadták a filmet Dél-Koreában?

– A különböző generációk másképpen látják a filmet, mintha teljesen más történetet néznének. A legidősebb generációval beszélgetve azt kaptam vissza, hogy számukra ez egy szívmelengető családi történet. A fiatalabb generáció pedig horrorfilmként élte meg, amely a férfiközpontú, tradicionális koreai társadalmat mutatja be. Ők néha még azzal is poénkodnak, hogy nem egy Ari Aster filmet láttak-e.

– 37 éves vagy, a fiatalabb generációhoz tartozol. Amikor idősebb leszel, neked és a kortársaidnak családod és gyerekeid lesznek. Gondolod, hogy neked jobb lesz a kapcsolatod a fiatalabb generációval, a gyerekeiddel? Tudtok majd kommunikálni egymással?

– Én alapvetően pesszimista vagyok ebben a kérdésben. Nem akartam egy olyan propaganda filmet készíteni, ami azt mondja, hogy minden jobb lesz. Én egy kérdést szerettem volna feltenni a nézőknek, amire a választ nekik kell megadniuk. Úgy érzem, hogy a művészeknek kérdéseket kell feltenniük, nem megoldaniuk problémákat. Az inkább a politikusok dolga lenne. Érdekes a kérdésed, mert mielőtt Budapestre jöttem, elkezdtem olvasni a magyar történelemről. Van hasonlóság a két nemzet között. Koreában azért nem beszélnek az emberek az érzéseikről, mert a konfucianizmus ezt nevelte beléjük.

Itt járva az a benyomásom, hogy a magyarok pedig a szocialista évtizedekben szerzett beidegződések miatt nem tanulták meg kinyílvánítani az érzéseiket.

– Az olyan filmek, mint az Élősködők vagy a Squid Game hihetetlen eredményeket értek el az egész világon. Mit gondolsz, mi a koreai film nemzetközi sikerének titka?

– Az Élősködők sikerét látva a kormány elkezdte még jobban támogatni a filmbizniszt, ami nagyon pozitív volt. Ennek van egy olyan oldala is, hogy a nézők oldaláról érkezett egy elvárás, hogy milyenne kell lennie egy koreai filmnek, és ha eltér attól, az nem jó, nem érdekli. A sikerfilmek rendezői omoly támogatást kapnak, de a független filmesekkel más a helyzet. Koreában enne ellenre evesen járna moziba, és globálisan is nehéz helyzetben van a mozibiznisz.

A legnagyobb filmgyártó iroda jelenleg kivár, a második és harmadik legnagyobb irodát össze akarják vonni, úgyhogy sokan mondják azt, hogy nem tudják, milyen lesz a koreai filmipar jövője.

Park Chan wook és Pong Dzsunho nagy nevek, de húsz éve nem bukkantak fel új, sikeres, fiatal rendezők, és mindenki azon tűnődik, ez miért van. A profit nagyon fontos lett, és ez 25 éve, amikor ezek a rendezők indultak, még nem a bevétel volt az elsődleges szempont. Az én filmem 80, majd 110 millió forintos támogatást kapott, de hiányzott nagyjából 50 millió forintnyi összeg, hogy befejezzük. A felét tudtuk leforgatni, azt összevágtuk, és azzal kezdtünk el befektetőket keresni. Mivel nem volt benne sztár, mindenki elutasított minket. Végül mi, filmkészítők raktuk össze ezt az összeget. Voltak kritikusok, akik szerint ez volt a legjobb koreai film tavaly, szóval valami nem jó a rendszerrel.

– Mi a legnehezebb része egy fiatal filmes munkájának Dél-Koreában?

– Nehéz kérdés. A koronavírus járvány után a filmipar csak részben állt talpra Koreában. Kevés film készül, és a kezdő-, vagy nem nagynevű filmeseknek nagyon nehéz támogatást szerezniük, pedig ez korábban szinte automatikusan ment. A filmek költségvetése is probléma. Egy átlagos film 120 millió forintnyi von támogatást kap, és e fölé nagyon nem szeretnének menni. A gondolkodás is egyre konzervatívabb. Pont ezért fontos, hogy a fiatalok ne adják fel, és próbáljanak sokat dolgozni.

– Mi a következő projekted?

– Egy teljesen új dolgot szeretnék készíteni. Egy fantasy lenne, de még nem tudom, hogy film vagy sorozat lesz a formátuma. Szeretném meglepni a nézőket. Remélem, nem tart olyan sok ideig, mint Az elsőszülött fiú elkészítése, és őszintén szólva aggódom, hogy fantasyként sokba fog kerülni.

koreai filmfesztiál | oh jung-min | az elsőszülött fiú | squid game | nagy sztori | élősködők