Olaszország most 13 új faluval bővítette a legszebbek listáját – Íme, a leggyönyörűbbek!

Itália városai csodásak, ez nem igazán lehet vita tárgya. Akár Nápoly utcáin bolyongunk, akár a Vatikán mennyezetét csodáljuk, mindegyik tele van történelemmel és lenyűgöző építészeti alkotásokkal. De a falvak ugyancsak bámulatosak, ezért 2002-ben polgármesterek egy csoportja megalakította az I Borghi più belli d'Italia (ami lefordítva annyit tesz, hogy Olaszország legszebb falvai) nevű nonprofit szervezetet, hogy felhívja a figyelmet ezekre a kedves helyekre.

Fiorello Primi, az egyesület elnöke szerint ezen falvak a turizmusa körülbelül 8 százalékkal növekszik, amint a kiválasztott helyek felkerülnek a listájukra. A szervezet megalakulása óta 940 települést értékeltek, 375-öt pedig gondos előkészületek után jelöltek.

2024-ben 32 települést (tizenötezres vagy annál kisebb lélekszámúakat) pontoztak, melyek közül 13 nyert bebocsájtást a legszebbnek nyilvánítottak közé.

Ezek egyike volt Cividale del Friuli, egy római kori falu Északkelet-Olaszországban, amely az Antisone folyó partján fekszik. A város büszkélkedhet 14. századi katedrálissal, egy 15. századi Ördöghíddal és az UNESCO által védett lombard templommal büszkélkedhet.

Aztán kiemelt lett a francia határ közelében található Ceriana is – a középkori eredetű, dombtetőn fekvő település az augusztus végi (pontosabban a hónap harmadik vasárnapján tartott) kolbászfesztiváljáról nevezetes.

A listára került még Gravina, egy lenyűgöző, fallal körülvett városka, amely egy hegy és egy szakadék széle között fekszik Pugliában, illetve Capranica Prenestina, ami egy gyönyörű hely meredek utcákkal és panorámás kilátással.

Legutóbb ezt a 13 települést lehet újonnan Olaszország legszebb falvai között említeni:

  • Cividale del Friuli
  • Spilimbergo
  • Bagolino
  • Rassa
  • Ceriana
  • Bertinoro
  • Mulazzo
  • Ripatransone
  • Scheggino
  • Capranica Prenestina
  • Introdacqua
  • Forza D'Agrò
  • Gravina

Romantikus városképeivel, drámai szigeteivel és évezredes történelmével Olaszország Európa egyik leginkább filmre kívánkozó úti célja. Nem csoda, hogy annyi felejthetetlen pillanatot köszönhetünk neki a filmvásznon. Lássunk néhányat ezek közül!

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images, Unsplash)

lista | legszebb | utazás | új | olaszország | unesco

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom