Példátlan diplomáciai gesztust tett Olaszország

Négy olasz turista az albániai Berat városában vacsorázott, majd fizetés nélkül távozott.

Az eset mindkét országban az újságok címlapjaira került, és Edi Rama albán miniszterelnök még Giorgia Meloninak is megemlítette a történteket, amikor az az országba látogatott. Erre válaszul az olasz miniszterelnök a La Stampa szerint azt mondta a nagykövetnek, hogy "menjen és fizesse ki ezeknek az idiótáknak a számláját“.

Berat

Olaszország albániai nagykövetsége később közleményben erősítette meg, hogy ez megtörtént, és hogy állampolgárai nevében kifizette a körülbelül nyolcvan eurós számlát.

Az olaszok tiszteletben tartják a szabályokat és kifizetik a tartozásukat, reméljük, hogy ilyen jellegű epizódok nem fordulnak elő többé"

 áll a közleményben.

Mint Francesco Lollobrigida, olasz mezőgazdasági miniszter, aki szintén részt vett az albániai utazáson, elmondta, azért fizették ki a számlát, mert néhány tisztességtelen ember nem hozhat szégyent egy tisztességes emberekből álló nemzetre.

Nem tudni, hogy pontosan mikor történt az incidens, de a közösségi médiában elterjedt az a biztonságikamera-felvétel, amelyen látható, ahogyan a csoport kisétál, majd elfut a vendéglátóhelyről.

https://twitter.com/Agenzia_Ansa/status/1692579564214534279

Az étterem tulajdonosa szerint ez volt az első alkalom, hogy vendégek fizetés nélkül távoztak, és mint mondta, a négy olasz még dicsérte is az ételeket.

Eddig némiképp ellenkező előjellel főleg arról szóltak a hírek, hogy mennyi probléma akad az Olaszországba érkező turistákkal, de az is igaz, hogy az olasz vendéglátóhelyeken sem árt résen lenni.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images, Unsplash)

számla | fizetés | albánia | diplomácia | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom