Close
Komoly változások várnak az Olaszországba tartó turistákra, sok népszerű helyet már nem tudnak könnyen megnézni

Komoly változások várnak az Olaszországba tartó turistákra, sok népszerű helyet már nem tudnak könnyen megnézni

A tömegturizmus elleni küzdelem mellett az olaszok a kevésbé ildomosan viselkedő utazókat is büntetnék.

Idén rekordszámú turista érkezik Itáliába, az olasz hatóságok pedig azon dolgoznak, hogy olyan feltételeket teremtsenek, amelyeket a turisták mellett a helyi lakosok is élveznek. Ennek első lépéseként korlátozó intézkedéseket vezetnek be és azt tervezik, a szabályszegőket komolyan megbírságolják.

Az intézkedések részeként a turisták nem sétálhatnak a városokban ruha nélkül és – természetesen – nem úszhatnak a csatornákban, és az sem mindegy, hova ülnek le közterületen. Járdákon és hidakon ezért bírság is járhat. Ezenkívül néhány strandon, így például a Szardínia szigetén található Baunei több pontján is létszámstopot vezetnek be.

A pihenőhelyeket már a látogatás előtt le kell foglalni és ki kell fizetni.

Linosa és Lampedusa szigetére, valamint a Nápolyi-öbölben található Procidára a turisták nem hajthatnak be saját autóikkal. Ez utóbbi település polgármestere szerint ők Európa legsűrűbben lakott szigete, így számukra a mobilitás égető kérdés.

Az intézkedések közül pedig ez volt az egyetlen, ami valóban működik.

Ez azonban még mindig nem minden. Korlátozták a rendkívül népszerű turisztikai célpont, a Braies-tó felfedezését. A turisták csak előzetes, online jegyvásárlással és kizárólag tömegközlekedéssel juthatnak el oda. A hatóságok így kívánják megakadályozni a túlturizmust a csodálatos vidéken.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

bírság | szabály | olaszország | büntetés | korlátozás

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram