Close
Karácsonyra további jelentős szigorításokat vezetnek be Olaszországban

Karácsonyra további jelentős szigorításokat vezetnek be Olaszországban

Az északkeleti Veneto tartomány péntek éjféltől szigorítja a járványkorlátozásokat, hétfőtől pedig további régiókban emelik az óvintézkedések fokozatát. Ezek az ünnepek alatt már Olaszország több mint felére érvényesek lehetnek az egészségügyi tárca pénteki rendelkezése szerint.

Veneto kormányzója, Luca Zaia bejelentette, hogy éjféltől szabadtéren is ismét kötelező lesz a maszk viselése, amelynek használatát az utcákon június elején törölték el. Az orrot és szájat elfedő maszkot mindenkinek, aki hat évnél idősebb, hordania kell. Zárt térben eddig is érvényben volt a maszk kötelező viselése.

Az egészségügyben, valamint az idősotthonokban dolgozók rendszeres tesztkötelezettségét az eddigi tíz napos határidőről négy napra csökkentették. Az idősotthonok lakói mostantól nem hagyhatják el az otthont, lakóik, valamint a kórházak és más egészségügyi intézet betegei és lakói alkalmanként kizárólag egy-egy látogatót fogadhatnak.

Luca Zaia hangsúlyozta, hogy senkit nem kötelezhet rá, de azt tanácsolja, hogy rokonok és barátok teszteljék magukat, mielőtt az ünnepnapokon találkoznának egymás otthonaiban.

Veneto, Liguria, Marche tartomány és Trento megye térsége hétfőtől úgynevezett sárga járványfokozatba lép át, ami többek között a kötelező szabadtéri maszkhasználatot jelenti, vagy például azt, hogy a vendéglátásban ugyanannál az asztalnál csak négyen foglalhatnak helyet. Korábban Friuli-Venezia Giulia, Calabria és Bolzano térsége került ugyanebbe a járványfokozatba. A hat régió és két megye területén 12 millió lakosra érvényesek a korlátozások.

Alessio D’Amato, a közép-olasz Lazio egészségügyi tanácsosa bejelentette, hogy a tartomány december 27-én kerülhet át a sárga színű fokozatba Lombardiával és Emilia-Romagnával együtt.

Friuli-Venezia Giulia régió a Covid-19 osztályok egyre erősebb leterheltsége miatt egyenesen narancssárga zónába léphetne, s ebben az esetben az oltás nélküliek kizárólag munkavégzés, vagy más nyomós ok miatt hagyhatják el önkormányzatuk területét.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Unsplash)

maszk | covid | karácsony | olaszország | vendéglátás

FOLYTASD EZZEL

Idén nem nyit ki az ország egyik legjobb síterepe

Elképesztő, mennyire befolyásolja még mindig az utazásunkat a koronavírus

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram