Negatív teszt és karantén sem kell.
Görögország engedélyezi az EU-tagállamok lakói és Izrael állampolgárai számára, hogy beutazzanak az országba koronavírus elleni oltással. Az új határozat szerint az oltási igazolvánnyal rendelkezőknek nem kell sem karanténba vonulniuk, sem negatív koronavírusteszttel rendelkezniük.
A turizmusért felelős minisztérium friss közleményében azt írja, hogy a mai nap folyamán hozzák nyilvánosságra az erről szóló kormányzati határozatot, amelyből kiderül, mikortól lép életbe a rendelkezés.
Arról azonban nem lehet tudni, hogy a hatályban lévő járványintézkedéseken is változtatna egy időben Görögország, náluk ugyanis szintén szigorúak a korlátozások: csak elvitelre szolgálnak ki az éttermek, egyes vörös zónákban lakók nem hagyhatják el a várost vagy falut, ahol élnek, valamint csak indokolt esetben szabad az otthont elhagyni –
így a szép tájak és a tenger élvezetén felül a turistáknak sem lenne sok lehetőségük a felhőtlen kikapcsolódásra és a gazdaságot növelő pénzköltésre.
A görög kormány már év eleje sürgeti az európai uniós vakcinaútlevél létrehozását, mivel a görög gazdaság ötödét kitevő turizmus érthető okokból teljesen haldoklik az országban. A 24.hu értesülései szerint nemcsak a görögök szánják el magukat erre a lépésre, hanem Lengyelország, Románia és Észtország is.
Világszerte napról napra egyre többen kapják meg a koronavírus elleni vakcinát, ez pedig jelentősen átalakíthatja a szokásokat és a feltételeket is. Eközben digitális egészségügyi igazolást vezetett be Kína a külföldi utazásokhoz, amely a jelenlegi szakaszban a kínai állampolgárok külföldi útjait könnyítheti meg.
(Forrás: 24.hu)
járvány | románia | görög | vendéglátás | karantén | korlátozás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!