Az Accor tavaly januárban bejelentette, hogy 2026 tavaszán kifut az új Orient Express hajójuk. Úgy tudni, a francia vendéglátóipari óriás jelenleg is előrehaladott tárgyalásokat folytat a Dubai Holding befektetési társasággal, hogy finanszírozzák két hajó, az Orient Express és a Financial Times nevű luxusjárművek fejlesztését. Ha az üzlet sikeres lesz, a Dubai Holding lesz a többségi tulajdonos a jachtok gyártása mögött álló társaságban.
A jelek arra engednek következtetni, hogy a közel-keleti befektetők minden eddiginél nagyobb érdeklődést mutatnak a luxusszektor iránt. Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia uralkodóihoz köthető befektetési alapok az elmúlt években milliárdokat fordítottak turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásaikra, hogy az öböl-menti országok az olajon túl is megerősíthessék gazdaságukat.
Ami magát az Orient Express flottát illeti, a két hajót a francia Chantiers de l'Atlantique hajóépítő vállalat építi, és a tervek szerint 2026-ban, illetve 2027-ben szállnak majd vízre.
Az első, az Orient Express Silenseas az Accor szerint
vízre bocsátáskor a világ legnagyobb vitorlás jachtja lesz,
szolgáltatásainak volumene pedig a nagy tengerjáró hajókat idézi majd meg. Belsejében ötvennégy lakosztály, egy bár, két úszómedence, két étterem és egy spa részleg kap helyet.
A Silenseas környezetbarát megoldásokat alkalmaz majd, a vitorlái megfelelő körülmények között akár száz százalékos meghajtóerőt is képesek lesznek biztosítani, amelyet a csúcstechnológiás motorok beindításával tudnak fokozni a még nagyobb teljesítmény elérése érdekében. A hibrid hajó a hagyományos dízelmotoros változatokhoz képest jóval kisebb károsanyag-kibocsátással fog működni és szinte némán suhan a vizeken.
Nem az Accor az egyetlen luxusszállodalánc, amely új szuperjachtok építésébe ruház be. A Ritz-Carlton, az Aman és a Four Seasons is milliókat költ arra, hogy ilyen luxusélményeket kínálhasson vendégeinek.
(Forrás: RobbReport, fotók: Accor)
hajó | accor | orient express | jacht
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!