Már most mutatja a szankciók hatását az orosz autópiac: soha nem látott mélypont

Majdnem 60 százalékos a visszaesés. 

Több évtizedes mélypontra, 626 300 darabra zuhant az értékesített új autók száma Oroszországban tavaly, éves összehasonlításban 59 százalékkal csökkent az új gépjárművek forgalma.

Az Avtostat orosz elemzőintézet hétfőn megjelent előzetes adatai szerint decemberben éves összevetésben 58 százalékkal, 56 745-re csökkent az értékesítés, amely 10 százalékkal haladja meg a novemberi számokat. A orosz és ázsiai márkák adták az új személygépkocsi eladások több mint 70 százalékát az év utolsó hónapjában.

A teljes piac több mint 60 százaléka öt márkára korlátozódott, a Ladára (19,6 ezer darab), három kínai és egy koreai gyártó termékére: Chery (7,8 ezer darab), Geely (4,5 ezer darab), Haval (4,4 ezer darab), Kia (3,5 ezer darab).

Chery Tiggo 7 Pro, a legnépszerűbb külföldi autótípus

A havi értékesítési adatokból kiderült, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszországból kivonuló nyugati cégek által hagyott űrt az ázsiai ország gyártói töltötték be. Az év első tíz hónapjában Oroszország volt a kínai autók hatodik legnagyobb exportpiaca.

Oroszországban az autóeladásokat tekintve a legjobb év 2012 volt, akkor csaknem hárommillió új autó talált vevőre. Az ország elleni nemzetközi szankciók és a gazdasági visszaesés miatt az autópiaci forgalom 2012 és 2016 között csaknem ötven százalékkal esett vissza. 2019-ben 1,759 milliót, 2020-ban 1,6 milliónál is kevesebb új autót értékesítettek az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB adatai szerint.

autó | oroszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom