Így fog kinézni az orosz gyorsétteremlánc a McDonald's kivonulása után

Az Oroszországból kivonuló McDonald's éttermei hamarosan újranyitnak, az üzemeltető cég, a Sistema PBO pedig már be is mutatta az új logót.

A McDonald's Russia új tulajdonosának, Alexander Govornak az a célja, hogy két hónapon belül újranyissa az összes vendéglátóhelyet, sőt, számukat a jelenlegi mintegy nyolcszázötvenről ezerre kívánja bővíteni. Ennek első lépéseként néhány gyorsétterem már most vasárnap megnyithat.

Az orosz gyorsétteremlánc logójában két fő szimbólum, a sültkrumpli és a hamburger jelenik meg,

a zöld háttér pedig a vendégek által megszokott termékek és szolgáltatások minőségét szimbolizálja.

Mint ismert, májusban jelentette be a McDonald's, hogy több mint három évtized után, az Ukrajna ellen indított háború miatt bezárják az összes gyorséttermüket és kivonulnak az országból.

A felvásárlást jóváhagyó orosz monopóliumellenes hivatal szerint ugyanakkor a McDonald's, fenntartja a jogot arra, hogy tizenöt éven belül visszavásárolja oroszországi éttermeit.

(Forrás:  Reuters, fotó: Getty és Sistema PBO Press Service/Izvestia)

mcdonalds | hamburger | háború | oroszország | gyorsétterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom