Ezek az országok profitáltak a háborús légtérzárból

Miközben drámaian csökkent Oroszország légi összeköttetése a világ nagy részével, a Közel-Kelet és Törökország viszonylatában nőtt a forgalom.

A ForwardKeys nevű cég a repülőjegy-foglalások alapján elemezte azt, hogy milyen hatást gyakorolt a háború az utazásra. Mint kiderült, a háború kitörését követő évben az Oroszország és a Közel-Kelet közötti járatokra 27 százalékkal, a törökországiakra pedig 26 százalékkal több jegyet adtak el, mint a járvány előtti azonos időszakban.

Összehasonlításképpen: az EU-ba és az Egyesült Királyságba irányuló forgalom 99 százalékkal, Észak-Amerikába 92 százalékkal, az Ázsia csendes-óceáni térségébe 87 százalékkal, Afrikába és Amerika többi részére pedig 76 százalékkal csökkent a forgalom, míg Európa többi részére 20 százalékkal kevesebben utaztak.

A háború első tíz hónapjában a legmeglepőbb tendencia talán az volt, hogy a gazdag oroszok nagy lendülettel vágtak neki a világnak, míg a kevésbé tehetősek inkább otthon maradtak.

A háború kezdetétől, február 24-től december végéig az Oroszországból induló jártokra szóló prémium osztályú jegyek eladása tíz százalékkal lendült fel a járvány előtti szinthez képest. A turistaosztályúaké viszont 70 százalékkal csökkent. 2023 elejétől azonban mintha változott volna a helyzet, legalábbis február 15-ig a prémium osztályú repülőjegyek foglalása 26 százalékkal marad el a 2019-es szinttől, a turistaosztályúaké pedig 66 százalékkal.

A tehetős oroszok kedvenc úti célja Egyiptom volt, ahová 181 százalékkal nőtt az utazások száma a járvány előtthöz képest,

majd a Maldív-szigetek jön 137 százalékkal, az Egyesült Arab Emírségek 108 százalékkal, Thaiföld 81 százalékkal, Törökország pedig 41 százalékkal.

Az összes utazást, azaz a prémium és a turistaosztályt együttvéve azonban más a kép: így az oroszok körében az elmúlt év legkedveltebb útvonala Antalyába, a török riviérára vezetett.

Moszkva három nagy repülőteréről, a Vnukovóról, a Domogyedovóról és a Seremetyjevóról induló járatok száma 144, 77, illetve 74 százalékkal nőtt a járvány előtti szinthez képest. Szintén népszerű úti cél volt Isztambul, Jereván, Dubaj és Taskent.

Az orosz légtérzár feltűnő hatása még, hogy az Európa és Ázsia csendes-óceáni térsége közötti repülési idő és költségek jelentősen nőttek. A leginkább érintett útvonalak a Franciaország, Németország, Skandinávia és az Egyesült Királyság valamint Japán és Dél-Korea közöttiek.

Eközben az oroszok egykori kedvenc úti célja rengeteg turistát vesztett, az orosz utazásszervezők viszont melegen ajánlják Magyarországot, Finnországnak pedig az utazási tilalom betartatásával adódtak nehézségei.

(Forrás: Travel Daily News, képek: Unsplash, Getty Images)

utazás | turisták | oroszország | Ororszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom