Megvannak az Oscar-díj jelölései, az Oppenheimer toronymagasan vezet, van magyar jelölt is

Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a legtöbb, 13 jelölést az idei Oscar-díjakra. A látványtervezői kategóriában ismét van magyar jelölt: Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párák című filmért.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket. A több mint húsz filmes kategória jelöltjeit a Jokerből ismert Zazie Beetz és Jack Quaid, Az éhezők viadala sztárja olvasta fel, az eseményt a filmakadémia élőben streamelte a honlapján és az ABC televízió reggeli műsora is közvetítette.

A jelölésekről az amerikai filmakadémia csaknem 11 ezer fős tagsága döntött. Idén a szavazattal rendelkező tagok rekordszámú, 93 országból küldték be voksaikat. A legjobb film kategória jelöltjeiről az egész tagság szavazott, a többi kategóriában az illető ágazatokhoz tartozó tagok voksoltak – mondta el bevezetőjében Janet Yang, a filmakadémia elnöke.

Christopher Nolannek az atombomba atyjáról forgatott, Oppenheimer című filmjét 13 kategóriában jelölték Oscarra, köztük a legjobb film, rendezés, adaptált forgatókönyv, operatőr, vágás és eredeti filmzene mezőnyben. Nolan eddig még nem kapott Oscar-díjat, és egy korábbi filmje sem nyerte el a legjobb filmnek járó Oscar-szobrot, de az Oppenheimer-rel idén nagy esélye nyílik rá.

Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című filmje 11 jelölést kapott, köztük a legjobb látványtervezés kategóriában.

A film berendezőjeként Mihalek Zsuzsa díszlettervező a produkciós tervező James Price és Shona Heath társaságában nyerheti el az Oscar-díjat.

A film vetélytársai ebben a kategóriában a Barbie, a Megfojtott virágok, a Napóleon és az Oppenheimer. Martin Scorsese Megfojtott virágok című eposza tíz Oscarra esélyes. Scorsesét 10. alkalommal jelölték a legjobb rendezőnek, a film női főszereplője, Lily Gladstone pedig az első őslakos származású színésznő, akit a legjobb színésznő díjára jelölt az amerikai filmakadémia.

Greta Gerwig Barbie című filmje, amely több mint 1,4 milliárd dolláros (496 milliárd forintos) bevételt hozott világszerte, nyolc Oscar-jelölést gyűjtött, köztük a legjobb film kategóriában. Az Oppenheimer, a Barbie, a Szegény párák és a Megfojtott virágok mellett a Téli szünet, a Maestro, az American Fiction, az Előző életek, az Egy zuhanás anatómiája és az Érdekvédelmi terület került be a legjobb film díjára esélyes tíz jelölt közé.

A legjobb rendező díjáért egyetlen női rendező, Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája) mellett Jorgosz Lanthimosz (Szegény párák), Christopher Nolan (Oppenheimer), Martin Scorsese (Megfojtott virágok) és Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület) verseng. A legjobb színésznő Oscarját a Nyad-ban játszó Annette Bening, Lily Gladstone (Megfojtott virágok), Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája), Carey Mulligan (Maestro) vagy a Szegény párák főszerepét alakító Emma Stone kaphatja.

A legjobb színész mezőnyben Bradley Cooper (Maestro), Colman Domingo (Rustin), Paul Giamatti (Téli szünet), Cillian Murphy (Oppenheimer) és Jeffrey Wright (American Fiction) szerepel. A mellékszerepet alakító színésznők közül Emily Blunt (Oppenheimer), Jodie Foster (Nyad), Da'Vine Joy Randolph (Téli szünet), Danielle Brooks (The Color Purple) és America Ferrera (Barbie) lett Oscar-jelölt.

A férfi mellékszereplők kategóriájában pedig Sterling K. Brown (American Fiction), Robert De Niro (Megfojtott virágok), Robert Downey Jr. (Oppenheimer), Ryan Gosling (Barbie) és Mark Ruffalo (Szegény párák) verseng az elismerésért.

Az adaptált forgatókönyvek Oscarjáért az American Fiction, a Barbie, az Oppenheimer, a Szegény párák és az Érdekvédelmi terület versenyez, a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarját pedig az Egy zuhanás anatómiája, a Téli szünet, a May December, az Előző életek vagy a Maestro kaphatja. A legjobb dokumentumfilm kategóriában a versenyzők: Bobi Wine: The People's President, The Eternal Memory, Four Daughters, To Kill a Tiger és az ukrajnai háborúról szóló 20 Days in Mariupol című produkciót jelölték.

A legjobb operatőr kategóriában Edward Lachman (A gróf), Rodrigo Prieto (Megfojtott virágok), Matthew Libatique (Maestro), Hoyte Van Hoytema (Oppenheimer) és Robbie Ryan (Szegény párák) lett Oscar-jelölt. Az eredeti filmzenék mezőnyében az American Fiction, az Indiana Jones és a sors tárcsája, az Oppenheimer, a Szegény párák vagy a Megfojtott virágok zenéje kaphat Oscart. Az augusztusban elhunyt Robbie Robertson, aki Scorsese filmjének zenéjét szerezte, az első őslakos volt, akit ebben a kategóriában Oscar-díjra jelöltek.

A legjobb eredeti filmdal kategóriában a Barbie két száma, az I'm Just Ken és a What Was I Made For? mellett a Megfojtott virágok Wahzhazhe című dala is Oscar-esélyes lett. A legjobb hang Oscarjáért versenyző filmek: Az Alkotó, Maestro, Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész, Oppenheimer, Érdekvédelmi terület.

A nemzetközi filmek mezőnyében a spanyol A hó társadalma, a brit Érdekvédelmi terület, a német A tanári szoba, az olasz Io capitano és a Wim Wenders rendezte japán Tökéletes napok indulhat az Oscar-díjért. A legjobb animációs film díjának sorsa pedig Mijazaki Hajao A fiú és a szürke gém, az Elemi, a Nimona, a Robotálmok és a Spider-Man: A pókverzumon át című produkciók között dől majd el.

A 96. Oscar-díjátadó gálát március 10-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban. A helyi idő szerint este 7 órakor – a szokásnál egy órával korábban kezdődő – ceremónia házigazdája Jimmy Kimmel lesz.

oscar-díj | oppenheimer | jelölés | szegény párák | megfojtott virágok

FOLYTASD EZZEL

Három nap alatt bejárhatod a világot és nyaralást nyerhetsz a Hungexpón, az Utazás kiállításon

Különleges együttállásokat figyelhetünk meg ma és holnap az égbolton

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom