Öt epikus európai kerékpárút, amelyen érdemes idén nyáron végigtekerni

Egy nagy biciklitúra az egyik legjobb módja annak, hogy az ember kiszellőztesse a fejét, és hátrahagyja a hétköznapi gondokat.

Európa igazán elkényezteti a biciklistákat, és nem is kell messzire mennünk, ha tekernénk egy jót. Íme, a legszebb útvonalak Szlovéniától Provence-ig.

A zöld fővárosok útján

A Ljubljanát, Kočevjét és a Bela Krajina régiót összekötő utat biciklivel és vonattal is meg lehet tenni, a kerékpárutat hivatalosan 2020 októberében adták át. Ljubljanából hatvanöt kilométeres út vezet Kočevjébe, amit azért is neveznek zöld fővárosnak, mert több mint kilencven százalékát fák borítják. Innen a krokari világörökségi ősbükkösön halad át az út, melynek gyökerei a jégkorszakig nyúlnak, és ahol medvék, farkasok és hiúzok élnek. A természetvédelmi területtől mintegy nyolcvan kilométerre található a Bela Krajina régió.

Budapest-Bécs a Duna mentén

A teljes Duna menti bicikliút ezerkétszáz kilométeres és a Fekete-erdőben, Donaueschingen városától egészen a fekete-tengeri Konstancáig tart. De a kétszázkilencven kilométeres, Bécsig tartó, többnyire sík szakasz is alaposan átmozgatja az izmainkat, miközben csodálatos tájakon vezet át a buja erdőktől és festői falvakig.

Az El Camino biciklivel

A Szent Jakab apostolra emlékező túra teljes nyolcszáz kilométerét biciklivel is letekerhetjük a Pireneusok hegyeitől Galícia dombjaiig, de akár kétszáz kilométerre is lerövidíthetjük, ha csak az északnyugat-spanyolországi Ponferrada és Santiago de Compostela közti szakaszt tesszük meg.

Tekerés az Amalfi-parton

A csodálatos Amalfi-partról a legtöbb embernek bizonyára a strandolás jut először eszébe, de biciklivel is be lehet járni Olaszország egyik legszebb üdülőhelyét. A százötven kilométeres, hatnapos túrát érdemes Cetarában kezdeni, onnan pedig Positanón át eltekerni Sorrentóig, ahonnan visszafordulhatunk Salernóba.

Két keréken az Albán-Alpokban

Ez a körülbelül egyhetes, háromszáz kilométeres túra elsősorban gyakorlott kerékpárosoknak való, akik nem félnek az emelkedőktől, és bírják a terhelést. Erőfeszítéseikért cserébe a hegység drámai hegycsúcsairól tekinthetnek le a köztük megbújó, jégkék tavakra. A Much Better Adventures nevű túraszervező cég nyolcnapos kirándulást kínál itt a festői Komani-fjordokon és a Valbona-völgyön át.

Provence-i körtúra

Avignon és Arles között, kanyargós ösvényeken, szőlőültetvényeken és illatos mezőkön,

kétszázhatvan kilométeren át vezet ez a festői túra, melyet borkóstolással is érdemes egybekötnünk. Útközben megnézhetjük Saint Remy-t, ahol Van Gogh is alkotott, és szemügyre vehetjük Orange ókori amfiteátrumait.

Hogy milyen lehet alig több mint egy év alatt húszezer kilométert tekerve körbejárni Nyugat- és Dél-Európát? Bemutatjuk a férfit, aki pontosan ezt tette.

(Forrás: Euronews, képek: Unsplash, Getty Images)

bicikliút | kerékpárút | budapest | szlovénia | spanyolország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom