A legjobb nyári cimborád lesz ez az öt frissítő ital

Nyáron valahogy minden egyszerűbb – a napsütéssel nemcsak jobb hangulat, hanem kevesebb ruhadarab, egyszerűbb ételek, és lazább, frissítőbb italok is érkeznek. Most összegyűjtöttünk néhány olyan tesztelt, és jól bevált italreceptet, amik segítenek túljutni a mindig nyerő fröccs-sör kombináción, vagy éppenséggel akkor is lehűtenek, ha az alkoholmámor nem opció.

Espresso narancs

Szinte pont egy éve volt, hogy megőrített minket az espresso tonik-láz. A sok jéggel, tonikkal és szimpla, vagy dupla espressóval (szigorúan ebben a sorrendben) készülő ital – különösen, ha világos pörkölésű kávéból készítjük – tényleg maga a jeges, nyári csobbanás.

Kétszer sem mondjuk, hogy az idei nyár slágere a világ két legnépszerűbb reggeli italának különös frigyéből születik. Hogy kinek az ötlete volt, nem tudjuk, de az biztos, hogy az espresso narancs feltalálásáért járna egy rögtönzött, gasztronómiai Nobel-díj.

Az ital elkészítése végtelenül egyszerű: elég, ha frissen facsart narancslevet jégre töltünk, majd – az E.T-hez hasonlóan – a végén, óvatosan ráöntjük az espressót. Ha a narancslében lassan szétfolyó kávé optikai katarzisán túl vagyunk, érdemes összekeverni egy nagyobb kanállal, és együtt élvezni. Az eredmény egyszerre édes, savanyú és finoman keserű – egyszóval, tökéletes frissítő.

Spritz

Afelől nincs kétség, hogy a friss, száraz fehérborból – akár aromásabb Irsaiból, akár neutrálisabb olaszrizlingből – készülő fröccs a legjobb "spritz" a világon. Ezzel együtt, ha elkezdünk barangolni a világ más részein, hamar kiderül, hogy sok különböző, szódával felhúzott frissítőt hívnak spritznek. Az olasz vidék után az egész világot meghódító Aperol Spritz például tipikusan ilyen, és legnagyobb erénye, hogy Barcelonában pont ugyanolyan ízű, mint Miamiban. Az arányok kőbe vésettek: három rész prosecco, két rész Aperol – azaz édes-keserű narancslikőr –, egy rész szóda, sok-sok jég és narancs.

Alkalomadtán viszont ezzel is érdemes kísérletezni: az Aperolt például helyettesíthetjük más keserű likőrökkel – mint a Campari vagy az Aperitivo Select –, a narancs mellett pedig akár csempészhetünk más idénygyümölcsöket is a pohárba.

Prosecco

Miután a franciák a 17. század második felében hódító útjára indították a champagne-t, az olaszoknak is reagálniuk kellett. Bár a spanyolok és az olaszok is sokszor igyekeznek kivívni maguknak az "első pezsgő" címét, valójában proseccót az 1800-as évek közepétől kezdtek csak készíteni. Az olaszok vidám habzóbora másról szól, mint kifinomult francia társa – ezért is kerülhetett fel erre a szűk listára. Az olasz város és borrégió nevét is viselő pezsgő épp olyan, mintha egy temperamentumos, vidám, kreol bőrű, csillogó szemű olasz jönne, és hatalmas kacaj kíséretében jól vállon veregetne.

A folyékony formájú olasz életöröm az úgynevezett “méthode charmat”, azaz tankpezsgő eljárással készül. Itt a borhoz nem szén-dioxidot adnak – mint a gyöngyözőborok esetében –, hanem a hatalmas tartályokban tárolt alapborhoz cukor és élesztő titkos elegyét (tirázslikőrt), amely beindítja az úgynevezett másoderjedést. A borban még több alkohol és szén-dioxid keletkezik, ami integrálódik a borba, és a seprő eltávolítása, valamint a prosecco cukortartalmának beállítása (expedíciós likőr) után már mehet is a palackozás. Hála a rövidebb érlelési időnek, a prosecco friss, gyümölcsös és zamatos – jól behűtve igazi nyári ital.

Sloe gin tonic, lime

A gin tonic az emberiség egyik legfantasztikusabb válasza a forró nyári estékre – és ezzel még legtöbbször azok a barátaink is egyetértenek, akik egyébként mélyen elzárkóznak a röviditalok fogyasztásától. De mi van akkor, ha nem citrommal és a jól megszokott london dry ginnel készítjük a gin tonicot? Hát, valami egészen különleges és egyedi élmény.

A sloe gin ugyanis csak nyomokban tartalmazza a dry-ok sajátosságait: a kökény csonthéjas termését ginbe áztatva, cukor hozzáadásával inkább egy vöröses-barnás likőrt, mint a szó klasszikus értelmébe vett párlatot kapunk – ennélfogva alkoholtartalma is befogadhatóbb, 15-30% közötti, és aromatikája is teljesen egyedi.

Ha az elkészítést nézzük: előre lehűtött pohárba tegyünk jeget, öntsük fel 40 ml – például Hayman's – sloe ginnel, csavarjunk bele két-három cikk lime-ot, és húzzuk fel Fentimans tonikkal. Parádés lesz, ígérjük!

Hugo

A bor alapú "koktélokkal" valamiért mindig hadilábon állunk. Miért kellene bármilyen jó borhoz szirupot, gyümölcsöt, vagy úgy egyáltalán bármit adni? Az évről évre egyre népszerűbb Hugo mégis olyan ital lett, amiért megéri beáldozni egy fröccsözésre ítélt, könnyű, száraz fehéret.

Az elkészítés ez esetben sem különösebb rakétatudomány: ha a közelgő bodzaszezon lehetőséget kínál, készítsünk otthon néhány palack bodzaszirupot. Már csak azért is, mert a Hugónak ez a lelke. Rakjunk mentaleveleket egy fehérboros pohárba, óvatosan nyomkodjuk össze, majd facsarjunk rá lime-ot. Tegyünk néhány jégkockát a pohárba, majd öntsünk rá 2-3 cl bodza szirupot, valamint 1,5-2 dl proseccót vagy üde, száraz fehérbort. Végül húzzuk fel szódával, és óvatosan keverjük össze.

Ez is érdekelhet:

Orvosságnak indult, az egyik legizgalmasabb párlat lett belőle – Így született a gin

Szerintünk ma is receptre kéne felírni, de volt idő, hogy tényleg vesebetegeknek adták. Ez történt a ginnel közel 400 év alatt.

(Fotók: Getty Images, Unsplash, Gyana Dániel)

koktél | tonik | prosecco | gin | friss

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom