Szex, Banksy, botrányok – Mutatjuk, miért lesz tavasszal izgalmas kiállításokat nézni

Három kontinens öt kiállítását ajánljuk, a botrányos fotográfiáktól az absztrakt festészeten át a legizgalmasabb kollázsművészetig. Erotika, spiritualitás, lázadás vagy gyermeki álomvilágok – idén a legkülönfélébb témák közül válogathatunk. Íme, nemzetközi, top ötös kiállítási listánk kulturális világjáróknak, és persze azoknak is, akik még csak tervezik, hogy azzá válnak.

Modigliani – Tate Modern, London

Április 2-ig a Tate Modernben a 20. századi olasz avantgard híres festője és amorózója, Amadeo Modigliani festményei várják, hogy elmerüljünk bennük. A mester képei már ismerősek lehetnek, mivel aktjait és portréit itthon is többször bemutatták, nemrég pedig még az is kiderült, hogy műveit nagy számban hamisították.

Modigliani azt állította, nem a valóságot vagy a valótlant keresi, hanem a tudattalant, az emberiség misztériumát. Életének állomásait végignézve, úgy tűnik, ezt hedonista módon, gyakran titkos szerelmek, szeretők karjaiban kutatta, és mára már az sem titok, hogy előszeretettel élte ki múzsáin szado-mazochista hajlamát.

Hogy valóban romantikus művész volt ő, igazolja az a tény, hogy még a könnyűvérű nőknél is a lélek mélységeit kereste.

A szem a lélek tükre, ezért ezeket mindig hangsúlyosra festette.

Banksy – Moco Museum, Amszterdam

Ha május végéig Amszterdamban járunk, a Moco Múzeumban napjaink egyik legmenőbb street art művészének munkáival találkozhatunk. Banksy korunk társadalmának hiteles kritikusa, aki felhívja a figyelmet az emberiség legnagyobb problémáira. A gerillaakcióiról híres graffitis, akinek kilétét évek óta homály fedi és emiatt a sajtó állandó kereszttüzében áll, az elmúlt évek alatt annyiszor firkált köztéri falakra és készített szenzációszámba menő alkotásokat, hogy szinte érthetetlen, miért nem találkozunk gyakrabban kiállításával.

A Mocóban most ötven darab eredeti alkotást láthatunk, köztük olyanokat is, amelyek évek óta nem kerültek a közönség elé.

Kevesen tudják, hogy Banksy kifejezetten beltérre is tervezett falrajzokat – ezeket itt szintén meg lehet nézni.

Chagalltól Malevich-ig, Repintől Kandinskyig – MAMbo, Bologna

Olaszországban nem csak a közhelyekre érdemes figyelmet fordítani. Például Bolognában, a MAMbo kiállítóterében május 31-ig közel hetven művész alkotását láthatjuk, akik egytől egyig Szentpétervárhoz és a forradalom eszméjéhez köthetők. Köztük olyan nevek, mint Chagall, Kandinsky, Malevich és Rodchenko. Marc Chagall nevét pedig rögtön emeljük is ki, hiszen legtöbben úgy ismerjük őt, mint romantikus, álomszerű képek alkotóját, nem pedig úgy, mint egy késdobáló forradalmárt.

A festő, aki nyolc testvér mellett nőtt fel, olyan képeket készített, amelyeket egy irányzathoz sem lehet sorolni – és ettől lett ő a legnagyobb forradalmár.

A kiállítás egyik erőssége, hogy különböző, izgalmas művészi világokat mutat be, ezért, ha szeretünk egyszerre több tudást magadba szívni, rögtön több korszakkal vagy stílussal megismerkedni, a Revolutija ilyen lesz. Primitivizmus, kubizmus, futurizmus, expresszionizmus és absztrakt itt egyszerre találkozik, és még több olyan élettörténet vár, mint amilyen Marc Chagall-é.

Joseph Cornell – The Met, New York

Ha New Yorkba utazunk, az amerikai álom egészen biztosan pillanatok alatt beszippant majd, a Met kiállítása pedig csak hab lesz a tortán. Január végétől április közepéig egy igazi New York-i álmodozó és lokálpatrióta, Joseph Cornell kiállítását nézhetjük meg.

Ha csak egy szóval kellene jellemezni Cornell életét és művészetét, az furcsamód a doboz lenne.

Különböző álomvilágokat alkotott ugyanis, amelyeket dobozokba zárt és egyúttal direkt módon nyitva is hagyott. Emiatt olyan érzésünk lehet, mintha valóban egy elzárt, számunkra titkos dolgot lesnénk meg.

Munkái olyanok, mint egy időutazás vissza a gyerekkorunkba, amikor kedvünkre képzeleghettünk és barkácsolhattunk. A Met tárlatán most a Papagáj Juan Gris-nek című doboza kerül a középpontba, amely Juan Gris spanyol, kubista festőművész előtt tiszteleg, és amely további Gris árnydobozokat és kollázsokat hívott életre. Igazi kikapcsolódás, ha az ő munkái között sétálunk, ráadásul tökéletes kortársművészeti bevezető lehet akár gyerekek számára is.

Nobujosi Araki – MIMOCA, Japán

A japán fotográfia egyik legnagyszerűbb figurája Nobujosi Araki, aki leginkább tabukat döntögető, nyers, erotikus fotói révén vált ismertté.

Állítása szerint, feleségét, Jokót, és a vele töltött intim perceket szerette a legjobban megörökíteni.

Joko halála után állítólag hónapokig csak felhőket fotózott, akkora alkotói törést okozott neki a tragikus esemény. Gyakran megjelenik nála a durva szexualitás, a prostitúció, mindig nagyon realisztikusan ábrázol, és nem rejt el olyan témákat, amiket általában a társadalom és az emberek többsége tagad vagy elítél. Arakit túlzott nyíltsága miatt gyakran le is tartóztatták, és rengeteg képet el is koboztak tőle.

Ami meglepő, hogy számos fotót készített különféle, színpompás növényekről, ami első olvasatra nehezen illeszkedik a fenti témákhoz. A MIMOCA kiállítása mégis inkább ezekkel foglalkozik: feltárja azt a szimbólumrendszert, amivel a művész dolgozik ezeknél a képeknél, különös tekintettel az élet-halál, születés-elmúlás kérdésére. Márciusig megtekinthető.

Ez is érdekelhet:

A leghíresebb japán szerző, akinek a könyvei pszichedelikus élményt nyújtanak

Nem kellenek káros szerek, hogy egy egészen más világokba lépjünk át – elég egy forró tea az egyik kezünkben, és egy Murakami-könyv a másikban. A japán szerző ma 69 éves, tisztelgünk.

(Fotók: Getty Images, Mambo Facebook-oldala, MIMOCA Facebook-oldala, Tate Modern, Moco Museum)

mimoca | tate modern | hollandia | japán | london

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom