Ebben az öt közösségi irodában még hétfő reggel is szívesen babrálnánk az Excellel

Mert bizony eljön az a pillanat, amikor elég a home office-ból. Már nem dobja fel az otthon dolgozót, hogy bármikor betehet egy mosást, ágyból megnézheti kedvenc sorozatának délelőtti ismétlését, vagy ebéd után elviheti leghűségesebb négylábú barátját a kutyaparkba. Ezekre a helyzetekre találták ki a közösségi irodákat, ahová nyugodtan beülhetünk kimutatásokat összeállítani, táblázatokat szerkeszteni vagy cikket írni, miközben nem vagyunk egyedül, ismerkedhetünk, kapcsolatot építhetünk és – általában – finom kávét kapunk. Ajánlunk is öt co-working irodát szerte a nagyvilágból, ha úgy érezzük, elegünk van a magányos mailezgetésből.

Made by We, New York

Egy New York-i közösségi iroda bármikor szép számokat hoz egy képzeletbeli inspirációs skálán. A Vasalóház környékén a Made by We által megálmodott hely egyik nagy előnye, hogy tagsági nélkül is bármikor be lehet ülni, és akár külön szobákat is foglalhatunk meetingekre (persze nem ingyen).

Vibráló színeinek és modern dizájnjának köszönhetően egyből átjön a pozitív hangulata; olyan hely ez, ahol egy morózus hétfő reggel is szívesen pepecselünk a PowerPointtal. Bluestone Lane nevű saját, külön bejáratú kávézójában pedig a kreativitást elősegítő koffeinadagunkat kaphatjuk meg.

Fora, Reading

A Fora nem ma kezdte: ez a readingi bázis már a negyedik irodája. Amiatt nem nagyon kell aggódnunk, hogy kapunk-e szabad asztalt mondjuk egy ködös kedd reggel, ugyanis ez a minden ízében kortárs hatású hely három szinten terül el.

Inkább hasonlít egy szállodára, mert számos pluszszolgáltatást nyújt átmeneti bérlőinek.

A koncepció igyekszik a kedvünkben járni, hiszen személyre szabott munkaterületeket vehetünk igénybe.

The Frames, London

Szinte már egy multinál érezhetjük magunkat a londoni Framesben, amely a térség kisvállalkozóit és startuppereit várja ötemeletes épületében. Nagyrészt indusztriális hangulatra számíthat a laptoppal érkező, aki az elegáns, rugalmas munkaállomásokról felállva pihenésként a teaszobában vagy a kávézóban kapcsolhatja ki az agyát.

Tárgyalók, kerékpártároló és zuhanyzó is része a szolgáltatásnak, az egyes szintekre pedig artworkök csempésznek egy kis izgalmat.

The Nest, Varsó

A Beza Projekt által futtatott varsói The Nest kissé hűvösnek tűnik elsőre, de az uralkodó kék színek, az anyagok és a textúrák együttes hatása egy kellemes, inspiratív közösségi irodává teszi,

ahol egy finom latte kortyolgatása közben bármikor bekattanhat a Nagy Ötlet.

Egyik előnye, hogy ha nem tudjuk kire bízni a gyereket, akkor sincs probléma, mert külön kuckót alakítottak ki nekik, úgyhogy amíg az utód az építőkockákkal babrál, addig apa vagy anya nyugodtan e-mailezhet a konferenciateremben, a kávézóban, vagy a növényekkel feldobott, szeparált munkaállomások egyikén.

WeWork Champs-Élysées, Párizs

Egy Champs-Élysées környéki, Marrákes sajátos világa által ihletett irodában még a túlóra is elviselhető lehet. A falaktól kezdve a függönyökön át egészen a szőnyegekig minden Marokkót idézi, ráadásul a szobákba telepített szubtrópusi növényeknek hála tényleg úgy érezheti magát a bérlő, mintha az észak-afrikai országban lenne küldetésen.

A hely érdekessége és egyben furcsasága mindenképpen az, hogy meglehetősen híján van az elektromos csatlakozóknak. Nyugodtan feltételezhetünk szándékosságot a furfang mögött, mert ezzel arra ösztönzik a látogatókat, hogy tartsanak gyakrabban szünetet, és élvezzék Párizst.

(Fotók: Wallpaper)

new york | co-working | párizs | varsó | reading

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom