Mennyit ér a hírnév? Öt legendás fickó felbecsülhetetlen értékű tárgyai

Mindannyiunknak vannak féltve őrzött tárgyai – sőt, ha komoly borokra, párlatokra vagy épp egy csapatra vagy zenekarra gondolunk, sokunknak kész gyűjteményei is akadnak. De mi történik akkor, ha ezek a tárgyak egyszer egy híres személy tulajdonában voltak? Az egyszerű eszközökből értékes ereklyék lesznek, amelyek akár az eredeti ár ezerszereséért kelhetnek el később egy árverésen. Íme öt tárgy, mely öt férfi által vált felbecsülhetetlen értékűvé.

Paul Newman és a Rolex Daytona

Paul Newmant sok mindenért szeretjük: amellett, hogy kiváló színész, stílusikon és autóversenyző volt, a jótékonykodásból is kivette a részét, így nem csoda, hogy az évtizedeken át hordott Rolex Daytonája idén októberben a vártnál is magasabb áron kelt el a Phillips aukciósház árverésén. Az órák Szent Gráljaként is emlegetett Rolexet azonban ezúttal nem maga a márkajelzés, hanem annak viselője tette ikonikussá. A színész 1969-ben feleségétől, Joanne Woodwardtól kapta az órát új hobbija, az autóversenyzés támogatása jeléül. Newman ugyanis ekkor forgatta a Győzni Indianapolisban című filmet, ami végleg megpecsételte a színész autóversenyzői ambícióit.

A Rolex útja azonban itt nem állt meg: néhány évtizeddel később lánya akkori szerelmének, James Coxnak ajándékozta, aki a Nell-lel való szakítás után még sokáig viselte a színészlegenda óráját. És hogy mennyit is dobott a Rolex értékén az annak egykori tulajdonosa köré épült kultusz? Cox végül 2017-ben döntött a Rolex eladása mellett, amelynek értéke ekkorra 17,8 millió dollárra, azaz 4,7 milliárd forintra nőtt.

Steve McQueen és a Persol 714-es napszemüveg

A nagy szökés és A chicagói tanú lázadó szerepei után Steve McQueen az 1960-as évek végén a Thomas Crown-ügyben alakított karakternek köszönhetően végleg bevéste magát a legstílusosabb férfiak közé. A King of Coolként is emlegetett színész minden jelenetben tökéletes outfitben feszít a vásznon: egyénre szabott három részes öltönyök (szigorúan díszzsebkendővel), sportosan elegáns golfruházat, Persol napszemüveg (amiből egyébként a színésznek saját gyűjteménye is volt), és egy Patek Philippe zsebóra. Azok után, hogy Tom Ford és Ralph Lauren is a férfi divat egyik legmeghatározóbb mérföldköveként tartja számon a filmet, annyira talán nem is meglepő, hogy a Thomas Crownként viselt Persol 714-es, színezett lencséjű napszemüvege 2016-ban 70 200 dollárért, azaz mai árfolyamon 18,5 millió forintért talált új gazdára a színész hagyatéki aukcióján.

James Coburn és az 1961-es Ferrari 250 GT SWB California Spyder

Mióta világ a világ, a Ferrari előkelő helyet foglalt el a sportautók világában, és nem ritka, hogy olyan híres emberek garázsaiban jelent meg, mint a feljebb már említett stílusikon, Steve McQueen, Clint Eastwood vagy James Coburn. McQueen és Coburn kiskoruk óta együtt lógtak, több filmben is szerepeltek közösen (A hét mesterlövész, A nagy szökés), így nem kizárt, hogy az autóversenyző McQueen keltette fel Coburn érdeklődését a sportautók iránt.

Egy biztos, 1964-ben a színész vett is egy fekete 1961-es Ferrari 250 GT SWB California Spydert, melyből összesen ötvenhat darabot gyártottak. A színész kérésére az autót Max Balchowsky piszkálta fel, akinek a műhelyében olyan hollywoodi fenegyerekek fordultak meg, mint McQueen, James Garner vagy James Dean. És hogy mennyit is ér az autó, ami huszonöt éven át volt Coburn tulajdonában és valószínűleg számos hollywoodi nagyágyú is utazott benne? Egy 2008-as aukción az UK Radio 2 DJ-e, Chris Evans összesen 11 millió dollárt, azaz 2,9 milliárd forintot fizetett érte. Hazudnánk, ha azt mondanánk, nem irigyeljük a fickót!

Michael Jordan és a Converse kosárcipő

A Chicago Bulls-legenda, Michael Jordan neve egyet jelent a kosárlabdával – és persze a menő kosárcipőkkel. Aki pedig igazi sportrajongó, annak egy sportolói mez, labda vagy cipő felbecsülhetetlen érték. Így volt ez Jordan korai Converse sneakerével is, ami 2017 júniusában több mint 190 ezer dollárért, azaz 50 millió forintért került új tulajdonosához, ezzel rekordot állítva a valaha elárverezett, játékban viselt sportcipők között. A szóban forgó Converse nem véletlenül legendás, Jordan ugyanis ezt viselte az 1984-es Los Angeles-i olimpián, ami aranyérmet hozott az USA csapatának. Az utolsó amatőr csapatban játszott meccs után Jordan a ‘győztes cipőt’ a labdaszedő fiúnak ajándékozta (ekkor került rá a mára kopottas aláírás is), aki 31 éven át őrizte a legendás kosaras lábbelijét.

Jordan azóta is gyakran ajándékozza el valamelyik cipőjét.

John Lennon és a ’Love Me Do’ gitár

Ha értékes ereklyékről van szó, akkor a popzene sem maradhat ki – főleg akkor nem, ha az 1960-as évek egyik legmeghatározóbb beatzenekaráról, a Beatlesről van szó, amelynek dalait még ma is sok fiatal dúdolja. És bár egy zenekar életében számos hangszer megfordul, ha egy gitár nevéhez olyan számok születése kötődik, mint a Love Me Do vagy a P.S. I Love You, akkor innen egyenes út vezet a fél évszázaddal későbbi aukcióhoz, ahol rekordáron, 2,4 millió dollárért (közel 640 millió forintért) kelt el.

A legrégebbi és legértékesebb John Lennon-gitárnak tartott hangszer (egy Gibson J-160E) története azért ennél persze kalandosabb – ami valószínűleg még inkább növeli a misztikus ereklye értékét. John Lennon 1962. szeptemberében 161 fontért vásárolta a hangszert Liverpoolban, amelynek a banda 1963-as, Finsbury parki karácsonyi műsora után lába kélt, és csak 1967-ben tűnt fel újra San Diego egyik hangszerüzletében. Az új tulajdonos azonban nem ismerte a gitár történetét, és az első tulajdonos – azaz Lennon – kilétére sem derült fény 2008-ig. Végül archív fotók, videók és a sorozatszám mellett Andy Babiuk, a Beatles-hangszerek szakértője segített az azonosításban.

Ez is érdekelhet:

Saját ruhakollekcióval debütál az IKEA

A teljesen basic darabok limitált ideig, limitált helyen és limitált példányszámban lesznek elérhetőek, és nem nehéz mögötte látni a marketingfogást.

James Coburn | Ferrari 250 GT SWB California Spyder | napszemüveg | Paul Newman | Steve McQueen

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom