Öt pazar jacht, ami műalkotásként is megállná a helyét

A jachtok a tengerek limuzinjai és magánrepülői, olyan tárgyak, amelyeket nem illik olyan profán meghatározásokkal illetni, mint hogy jármű, vagy „szabadidős célokat szolgáló hajó”.

Bár kétségtelenül szolgál célokat, egy igazi jachtnak még sincs szigorú értelemben vett haszna – már ha igazán meg akarjuk érteni ennek a műfajnak a lelkét. A jacht esztétikai kategória, egy érzés, egy képzőművészeti forma, és pontosan annyira van haszna, mint egy múzeum falán lógó műalkotásnak: az értéke kifejezhető pénzben, de az életünkre gyakorolt hatása már kevésbé.

A tengerek Teslája: Hinckley Dasher

Az elektromos meghajtású járművek egyre magabiztosabban veszik birtokba a világ autósztrádáit, de a tengereken eddig elmaradt a zöld forradalom. Az egyik első sikeres lépést a lelkiismeretfurdalás-mentes habszelés irányába a Hinckley tette meg, méghozzá a huszonynyolc láb hosszú Dasherrel. Ez a hajó idén mutatkozott be a Newporti Nemzetközi Hajó Show-n, és egyből megszerezte a Zöld hajó és a Legjobb harmincöt láb alatti powerboat kategória első helyét. A kilencvenéves Hinkcley nagy energiákat fektet abba, hogy létrehozza a csendes és nulla szennyezőanyag-kibocsátású jachtozás élményét, miközben megtartja azt a két tényezőt, amit a vevőközönsége nagyon fontosnak tart: a sebességet és a hatótávolságot.

A nyolcvan lóerős ikermotorokat dupla BMW i3-as lítium-ionos akkumulátorok táplálják, amelyek feleannyi idő alatt – kevesebb mint négy óra – töltenek fel, mint a legtöbb e-autó akkumulátora. Mivel nincs üzemanyagtank, és a hajótest karbon-epoxi kompozitból készült, az össztömege meglepően alacsony, ez pedig értelemszerűen pozitív hatással van a teljesítményére. A sebessége 30-40 km/h, hatótávolsága közel nyolcvan kilométer, utóbbi egyértelmű jele annak, hogy hatalmas távolságokat nem ezzel a hajóval fogunk megtenni.

Könnycsepp a tengerben: Aeroboat S6

Az AS6 úgy fest, mint egy hullámokon hasító luxuslakosztály. A tervezője Claydon Reeves, aki a Rolls–Royce-szal kollaborálva alkotta meg ezt a 45 csomós csúcssebességű luxusjachtot. A teljesítményért egy iker MTU V10 2000 M96-os felel, a hatótávolság pedig 75 km/h sebességnél 400 tengeri mérföld. A dizájn szívét a könnycsepp formájú cockpit jelenti, eköré szerveződik az egész hajó, nem véletlen, hogy a tervezők egy felhasználó fókuszú jachtélmény megalkotását tűzték ki célul. Minden jachtleírás legszárazabb része a technikai specifikációk ismertetése, azokat megnézheti az Aeroboat honlapján, akit érdekel, sokkal izgalmasabbak a kényelmi szolgáltatások, és bizony az S6-ot annyi extrával látták el, hogy a teljes felsorolásához egy kisregény, de minimum egy nagyobb terjedelmű novella kellene.

Az ergonomikus kialakításnak köszönhetően a hajó orrában megbújik egy hálóvá alakítható kabin, egy zuhanyzó, konyha, egy második kabin és egy csónakgarázs, amelyben annyi hely van, hogy elfér benne két jet ski vagy egy 3,8 méter hosszú csónak. Az egyik kiemelt extra az Aerostep nevű lépcső, amellyel tovább lehet növelni a fedélzet felületét, és hozzásegíti a tulajt ahhoz, hogy kényelmesebben csobbanjon a vízbe.

Transformers a vízen: Evo 43

Ha egy tervező a minimalista dizájn mellett dönt, az rendszerint azt jelenti, hogy bizonyos dolgokról le kell mondania. Az Evo 43 jacht esetében azonban nem hagytak ki semmi olyat, amire a potenciális vásárlók igényt akartak tartani, mindössze annyi történt, hogy elrejtették őket szem elől. A horgony, a kötélbak, a rögzítőkampók mind a dekk alatt kaptak helyet, igaz, ez a mai simára polírozott, áramvonalasított hajótestek korában nem forradalmi tett, hanem követelmény.

Az viszont már egészen egyedi extra, ahogyan az álló helyzetben lévő Evo 43 Transformers módjára kinyílik, és megnöveli a használható felületeit. Ez a beach area-nak nevezett terület egyetlen gombnyomásra nyílik, ami kétségtelenül a l’art pour l’art luxus rajongóinak kedvenc fícsöre lehet. Az orrfedélzet alatt kellemes lakosztály található duplaággyal, fával és kerámiával kibélelt fürdőszobával, egy másik bejárattal bíró helyiségben pedig van egy kabin és egy tároló. A megrendelők háromféle motoropció között választhatnak, a csúcssebessége 38 csomó, a hatótávolsága pedig háromszáz tengeri mérföld.

A száguldó nyílhegy: Superfly GT 42

Nehéz eldönteni, hogy a svéd brand gyártmánya jacht-e, avagy egy masszív izommotorcsónak, de ne próbáljunk megfejteni, maradjunk annyiban, hogy valahol a kettő között, az utóbbin túl, az előbbin innen helyezkedik el. Az viszont nem kérdés, hogy egy meglehetősen karakteres dizájnú tárgyról beszélünk, amely nem a lassú part menti krúzolás, hanem a nagy sebességű hullámszelés szerelmeseinek kedvenc járműve lehet. Bár a Superfly egy száguldó nyílhegynek tűnik, a hajótest belsejébe egy kényelmes méretű lakosztály, egy hálókabin és egy fürdőszoba is helyet kapott.

A fedélzeten is található egy U alakú kanapé, amely a társasági élet középpontja lehet, akkor is, ha éppen esik, ugyanis egy visszahúzható üvegtető befedhető ez a terület. Mint mindegyik felsorolt modell esetében, a megrendelő teljesen saját igényei szerint választhatja ki az extrákat, és a Superfly esetében a válaszható opciók körébe a motorok is beletartoznak. A legerősebb verzió 1881 lóerős, és 65 csomós sebességre képes, de a környezettudatos vásárlók hibridmotoros meghajtást is választhatnak.

Blast from the Past: Hartman Livingstone 24 Yacht

Miközben a jachtok java része vízen sikló űrhajónak néz ki, vannak vállalatok, amelyek a trendekre fittyet hányva boldogan lubickolnak a múltban. Ilyen a holland Hartman hajóépítő cég is, amely egy külső kialakításában a harmincas éveket idéző testbe pakolta bele a 21. század minden kényelmi vívmányát. Távolról nézve vintázs, de a részeteket közelről szemügyre véve kiderül, egy eléggé kortárs versenyzőről beszélünk, amelynek fő küldetése, hogy családias hajó legyen, és a fotókat elnézve ezt a küldetést maradéktalanul teljesíti is.

A négy szobában kilenc utas fér el, akad konyha, bár, ebédlő, nappali, az A pontból B pontba történő eljutásért pedig két 345 lóerős MAN motor felel. A 24 méteres Livingstone hajózási sebessége tíz csomó, vagyis nem száguldásra tervezték, de ezt már az első pillantásra meg lehet állapítani. Aki ezt a holland szépséget választja, az régi iskolás jachtélményre vágyik.

Ez is érdekelhet:

Elkészült és bámulatos lett a Lexus első luxusjachtja

Abszolút előkelő hajó, igazi nagypályás darab, lekerekített vonalakkal és elegáns megjelenéssel.

evo 43 | livingstone | powerboat | jacht | aeroboat s6

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom