Elkészült és bámulatos lett a Lexus első luxusjachtja

A Lexus egy ideje az autókon kívül mással is bekopog a prémiumvilág ajtaján, most például a márka első luxusjachtjával.

Ahogy a cég alelnöke fogalmazott, a legmagasabb szintű életstílus álomszerű vízióját keltették életre, ahol a jacht a tengereken képviseli a Lexus mobilitását.

Ez lett az LY 650 nevű látványos és abszolút előkelő hajó, egy igazi nagypályás darab, lekerekített vonalakkal és elegáns megjelenéssel, valamint lehengerlő csúcsteljesítménnyel. Nevében a 650-es szám a méretére utal (65 láb hosszú, vagyis nagyjából 20 méter), tehát egy igencsak tekintélyes járművet engedtek vízre.

Az LY 650 hajóteste szénszál erősítésű és üvegszálas műanyagból készült, hogy a lehetőségekhez képest könnyű legyen, ez persze nem jelenti azt, hogy megsínylené a tengeren nyújtott produkcióját.

Sőt: két Volvo Penta IPS motor repteti, a 12,8 literes dízelek egyenként 1350 lóerősek. Brutális.

Az olasz Nuvolari Lenard jachtdizájnstúdió is részt vállalt a tervezésben, melynek lényege az volt, hogy kényelmesen úszó, modern formavilágú, nyugodt hajót alkossanak, és közben megőrizzék a japán minimalizmus stílusjegyeit, illetve a Lexus szellemiségét. Mindkettő sikerült, utóbbival kapcsolatban elég ránézni a hajó orrára és oldalsó ablakaira, vagy a szellőzőnyílás fémbetéteire, és máris elkaphatjuk a Lexus-hangulatot.

Az enteriőrre a fényűző anyaghasználat jellemző, ami ezen a szinten azért már az elvárható kategória. Odabent nyugtató, meleg színek, harmonikus és modern dizájn felel a minőségérzetért. A szalon jelenti a központi teret, melyben a kormányállás mellett kanapé és egy ívelt úlőgarnitúra kapott még helyet, alatta pedig összesen három, külön fürdőszobás, elegáns lakosztályt rendeztek be.

A szemet gyönyörködtető jacht fedélzetén találni még egy kisebb bárt, egy konyhát és egy high-tech pilótafülkét is két kapitányi székkel. Egy igazi felsőkategóriás csúcsmodellt gyártott a Lexus, egy tökéletes vízi előkelőséget, amely ránézésre eleganciájával és letisztultságával hódít. Az ára 3,7 millió dollár, vagyis megközelítőleg egymilliárd forint.

Ez is érdekelhet:

Kényelmesnek és elegánsnak tűnik a jövő a Mazu két új jachtjának fedélzetén

Egyszerre könnyű és erős, a motor teljesítményétől függően pedig harminchat, vagy akár negyvenöt csomós sebességgel képes hasítani.

(Fotó: Carscoops, wallpaper.com)

olasz | japán | letisztult | látványos | brutális

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom