Gyerekkorunkban megtanultuk, hogy akkor leszünk igazán kipihentek, ha korán fekszünk és viszonylag korán kelünk. Felnőttként pedig gyakran tapasztaljuk, hogy ezzel a napirenddel nemcsak fittebbnek érezzük majd magunkat a nap folyamán, de produktívabbá és célorientáltabbá is válhatunk.
De vajon mi az első dolgunk, amikor felébredünk? Valószínűleg a legtöbbünknek ugyanaz:
a telefonunkért nyúlunk, hogy megnézzük, mennyi az idő, vannak-e új üzeneteink, e-mailjeink. Ez azonban az egyik legrosszabb, amit tehetünk.
Az IDC tanulmánya szerint az okostelefon-használók körülbelül nyolcvan százaléka minden reggel az ébredéstől számított tizenöt percen belül ellenőrzi mobiltelefonját. A pszichológusok szerint azonban ezzel az egyetlen szokással jelentős mértékben növeljük a stressz-szintünket, és hatalmas lépést teszünk afelé, hogy túlterheltnek érezzük magunkat már akkor, amikor még igazából el sem indult a nap. A jó hír az, hogy apró változtatásokkal és néhány új szokással sokat tehetünk azért, hogy produktívvá és kiegyensúlyozottá váljunk.
(Fotók: Getty Images)
lista | inspiráció | produktivitás | motiváció | életmód
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!