Öt tipp, hogy jobban érezd magad a korlátozások alatt

A kijárási korlátozások és a járványügyi intézkedések egy darabig még biztosan életben maradnak, az extrán introveltáltakat leszámítva pedig egyre többen érzik úgy, hogy megfulladnak otthonukban. A Covid-depresszió elűzésére már javasoltunk remek hobbikat, most azt néztük meg a The Travel segítségével, hogyan tudjuk megkönnyíteni és elviselhetőbbé tenni a mindennapokat.

Tervezd meg, hogy aztán már csak meg kelljen valósítani az álmaidat!

Pusztán azért, mert most nem ajánlott az utazás, nem jelenti azt, hogy a jövőben sem foguk repülőre ülni.

Ezt az időszakot érdemes kihasználni a következő vakáció megtervezésére, a tökéletes szálláshely, a legszebb tengerpart, vagy éppen a legjobb kiránduló-útvonal kiválasztására.

Fedezd fel a nemzetközi gasztronómiát!

Az utazás hiányát remekül tudjuk pótolni, ha elmélyülünk egy nemzet konyhájában. Nem kell ahhoz konyhatündérnek lenni, hogy elkészítsünk egy-egy fantasztikus egzotikus ételt, vagy egy autentikus olasz fogást, ha éppen Itáliába vágynánk.

Néhány kattintást követően Budapest legjobb éttermeiből rendelhetjük házhoz a nemzetközi gasztronómia remekeit. Kísérletezzünk velük bátran!

Online vásárlással támogasd a hazai kisvállalkozókat!

A járvány ideje alatt egyre több kisvállalkozás nyitotta meg webshopját, vagy kezdett el értékesíteni a közösségi médiában. Ráadásul sok esetben egy-egy kézműves termék mögött megismerheted azt a családot is, akik számára a nehéz időszakban rendkívül sokat jelenthet már egy-egy rendelés is.

Sok kistermelőtől biozöldségeket és magas minőségű élelmiszereket is rendelhetsz, így nemcsak a túlélésükben segíthetsz nekik, de sokat tehetsz az egészségedért is.

Tanulj meg egy új nyelvet, és közben tudj meg mindent az ország kultúrájáról!

Egy új nyelv megtanulása már önmagában is szórakoztató, de egy addig ismeretlen ország vagy kultúra felfedezése igazi virtuális kaland lehet.

Ha pedig vége a korlátozásoknak, személyesen is megtapasztalhatod mindazt, amit addig az idegen nyelvű videókból, online cikkekből, tananyagokból megismerhettél.

Sétálj virtuálisan a rég látott családtagoddal!

A friss levegőre és a természetben töltött időre minden nap szükségünk van, hiszen erősítjük vele az immunrendszerünket, kiszellőztethetjük a fejünket, és messzire űzhetjük a stresszt, a szorongást. Miért ne hívhatnál valakit magaddal egy virtuális sétára a veszélyeztetett csoportba tartozó szeretteid közül?

Induláskor csörögj rájuk videótelefonon, élvezzétek egymás társaságát, és közben mutasd meg neki szűkebb környezetedet is!

Ez is érdekelhet:

Így lehet hatékonyan dolgozni home office-ban

Mint mindent, ezt is meg kell tanulni.

(Fotók: Getty Images)

covid-19 | öt tipp | nagy sztori | életmód | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom