Eddig még nem látott problémát okozott a maszkviselés az egyik légitársaságnál

Az utasok méltatlankodása miatt azt fontolgatja az indonéz nemzeti légitársaság, hogy eltörli a légiutas-kísérők kötelező maszkviselését.

A Garuda Indonesia járatain rengetegen emeltek panaszt, amiért nem látták a személyzet mosolyát. A Jakarta Post írta meg, hogy a társaság számos reklamációt kapott, mert az utasok kevésbé érezték vendégszeretőnek a környezetet a fedélzeten.

Természetesen a világjárvány következményei érintették a Garudát is, amely a leállást követően május 7-én indította újra néhány járatát. A szigorú egészségügyi protokoll értelmében a légiutas-kísérőknek maszkot és kesztyűt kell viselniük.

"Utasaink közül többen jelezték, hogy a maszkok miatt nem látják a személyzet reakcióját, azaz, hogy éppen mosolyognak-e vagy elhúzzák a szájukat" – mondta Irfan Setiaputra, a Garuda ügyvezető igazgatója.

Elárulta a megoldást is: ezentúl műanyag arcvédőben fognak dolgozni a légiutas-kísérők.

Az új praktikának köszönhetően az utasok továbbra is biztonságban érezhetik magukat, ráadásul az arcot elfedő pajzs mindkét fél számára kényelmesebb opciónak tűnik.

Ez is érdekelhet:

Ez a megoldás fogja biztonságossá tenni a repülést a jövőben

Legalábbis is így gondolja egy 1972-ben alapított olasz tervezőiroda.

(Forrás: Business Insider, fotók: Pixabay, Unsplash)

utazás | fedélzet | protokoll | indonézia | mosoly

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom