Pandára hasonlító légivonat hozza el az utazás új dimenzióját

Az utasok 270 fokos kilátást élvezhetnek, köszönhetően annak, hogy a felfüggesztett vonat alját üvegből készítették. 

A kínai Csengtu egyik legnagyobb látványossága minden kétséget kizáróan az a légivonat,

amely egy imádnivaló pandára hasonlítva hódította meg a helyiek és a turisták szívét.

A délnyugat-kínai város nem véletlenül jeleníti meg a védett állatot még a közlekedésében is, hiszen Csengtu Kína pandatenyésztési programjának otthona. A városban kialakított kutatóbázison a látogatók a pandákat természetes élőhelyükön tekinthetik meg. A létesítményt az 1980-as évek végén alapították hat pandával, most nyolcvanhárom fős populációnak ad otthont.

Az új közlekedési eszköz elképesztően látványosra sikerült, hiszen lényegében egy függesztett, egysínű vasút, amelynek kocsijaiban padlótól a mennyezetig érő ablakok sorakoznak, és az alja is üvegezett, így 270 fokos panorámával kápráztatja el az utasait. Az egyes kocsik százhúsz fő befogadására alkalmasak, vagyis összesen hatszáz fő ingázását segíti elő otthona és munkahelye között.

Nemrég megírtuk, hogy hivatalosan is megnyitott Kína régóta várt nemzetközi repülőtere Csengtuban, amely új lehetőséget kínál az óriáspandák rajongóinak

(Fotó: Getty Images)

panda | kína | utazás | csengtu | légivonat

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom