Ez az éjszakai vonatút törheti le az Air France szárnyait

Az utasok alacsony száma miatt korábban felfüggesztett Párizs-Nizza éjszakai vonatjáratot május közepén ismét elindították. A francia kormány ugyanis így kívánja népszerűsíteni a repülésnél jóval fenntarthatóbb és környezetbarátabb utazási alternatívát.

A vonat 20:52-kor indul a párizsi Austerlitz állomásról és 09:11-kor érkezik Nizza tengerparti városába. Jean Castex miniszterelnök az első tizenkét órás utat maga is meg fogja tenni, így is felhívva a figyelmet az újrainduló lehetőségről.

A járatot a jövedelmezőség hiánya miatt szüntették meg 2017 decemberében, de a kormány helyreállítási tervének részeként 5,3 milliárd eurót különített el a vasúti szektor számára, beleértve az éjszakai vonatokat is, melyekre százmillió eurót szántak.

Szintén célul tűzték ki azt is, hogy az Air France csökkentse a belföldi járatok számát azon utak esetében, amelyeket kevesebb, mint két és fél óra alatt lehet megtenni vonattal. Ez is feltétele volt a légiközlekedés hétmilliárd eurós támogatási csomagjának.

Jelenleg csak két éjszakai vonatjárat közlekedik Franciaországban, de 2030-ig ennek számát tízre emelnék. Ennek első lépéseként Párizs és Tarbes között is járatokat indítanak majd az év végén.

A reneszánszukat élhetik a pandémia miatt a vonatos utazások, amelyek nemcsak fenntartható megoldást kínálnak a repüléssel szemben, de a hálókocsiknak köszönhetően a társadalmi távolságtartás is könnyedén megvalósítható. Ráadásul a többnapos utazások során Európa legszebb vidékein haladhatunk keresztül, és olyan páratlan panorámákban gyönyörködhetünk, amelyet a levegőből esélyünk sem lenne látni.

(Fotók: Getty Images)

franciaország | Nizza | párizs | vonat | éjszakai

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom