Új fejezetéhez érkezett Franciaország és a rollerek küzdelme.
Az elektromos rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy kétmillióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban, nem mindig biztonságosan.
A francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor száguldó rollerezők közötti balesetekről, Párizsban pedig a bérelhető rollerek okoznak folyamatosan gondot azzal, hogy az emberek bárhol leteszik őket használat után. A fővárosi önkormányzat ezért a hétvégén népszavazást rendez a betiltásuk érdekében.
A kormány viszont már szerdai ülésén úgy döntött: megtiltja a 14 éven aluliak számára az elektromos roller használatát, és szigorítja a szabálysértési büntetéseket.
Az intézkedés célja “a közterek békéjének” helyreállítása, ugyanakkor, mint Clément Beaune közlekedési miniszter elmondta, “a rollerek lehetőséget jelentenek, ha a használatuk meg van szervezve és jól szabályozott”.
Az új szabályozás a jelenlegi 12 évről 14 évre emeli az elektromos roller használatának alsó korhatárát a motorkerékpárokhoz hasonlóan, és kötelező lesz az elektromos rollereket ezentúl féklámpával és villogókkal felszerelni.
Az elektromos rollereken 2019 óta kizárólag egy ember közlekedhet, tilos velük a járdán haladni és parkolni. A szabálysértőket az eddigi 35 euró helyett ezentúl 135 euróra büntethetik a rendőrök. A sisak viselésének kötelezővé tételét egyelőre nem rendelte el a kormány, de a közlekedési minisztérium szerint napirenden van a kérdés.
Párizsnak ugyanakkor most nem a roller a legnagyobb problémája, hanem a nyugdíjreform miatt zajló tüntetések, bár a szeméthegyek épp most megszűnni látszanak, miután a köztisztasági alkalmazottak ismét felvették a munkát.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)
szabályozás | franciaország | párizs | rollerIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!