Készülj fel, ez vár rád, ha most Párizsba mész

Az Eiffel-toronyra néző kilátást, a hangulatos macskaköves utcákat és a Szajna partját is szemétkupacok szegélyezik. 

Már több mint egy hete sztrájkolnak a szemétszállító munkások Párizsban és más városokban, tiltakozásul a törvény ellen, mellyel 62-ről 64 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt.

A sztrájkok többek között Le Havre, Nantes, Antibes és Rennes városát érintik, valamint Párizs mintegy felét a nagykövetségeknek és múzeumoknak otthont adó 16. kerülettől kezdve a város központján és a Latin negyeden át a város keleti részén található lakónegyedekig.

Szerdára Párizs utcáin mintegy 7600 tonna szemét halmozódott fel, a város mindhárom szemétégetőjének dolgozói szintén sztrájkolnak.

A hatalmas kupacokban álló szemét, melyek közül némelyik magasabb, mint az azt kikerülni próbáló gyalogosok, zsigeri szimbóluma a kormány tervével szembeni felháborodásnak.

A szemétszállító munkások szerint a szemét fizikai emlékeztetője is annak, hogy bizonyos szakmák nem valók az idős embereknek.

A törvényjavaslat csütörtökön kerül a szenátus és a nemzetgyűlés elé végső jóváhagyásra.

(Forrás: New York Times, képek: Getty Images)

párizs | szemét | sztrájk | szemétszállítás | franciaország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom