Close
Alig vezették be, máris betilthatják a megosztó közlekedési eszközt Párizsban

Alig vezették be, máris betilthatják a megosztó közlekedési eszközt Párizsban

A franciáké lehet az első nagyváros a világon, amely hátat fordít a környezetbarát járműnek.

Alig több mint négy évvel a bevezetésük után Párizsnak elege lett a rollermegosztó szolgáltatásokból és a hozzájuk kapcsolódó problémákból. Legalábbis erre enged következtetni Anne Hidalgo polgármester hirtelen jött bejelentése, amely szerint népszavazást indít arról, menjenek vagy maradjanak a megosztó közlekedési eszközök.

Bár az e-rollerek rohamosan terjednek a világ nagyvárosaiban mint olcsó és környezetbarát opciók, nem problémamentes a jelenlétük.

Mindenekelőtt a biztonságosságuk kapcsán merülhetnek fel kételyek, miután számtalan baleset, sérülés és még haláleset is köthető hozzájuk. Emellett a nem megfelelően leparkolt robogók akadályt képeznek a járdán közlekedők előtt.

A párizsi vezetők már szinte mindent bevetettek, hogy megfékezzék a rollerkáoszt:

tizenkettőről háromra csökkentették az engedélyezett szolgáltatók számát, sebességkorlátozást vezettek be, és szabályokat írtak elő a parkolásukra vonatkozóan. A panaszok azonban mindezek ellenére is folyamatosan gyűlnek. A kérdésben ugyanakkor nem egyszerű dönteni, mert a lakosság egy része, különösen a fiatalok gyakran veszik igénybe a szolgáltatást, és a turisták is előszeretettel használják. Hogy kik vannak többségben, az április 2-án eldől.

Akárhogy is döntenek a párizsiak arról, van-e helye a városban a rollereknek, az biztos, hogy ennek a japán tervezésű konceptrollernek mi nagyon is megtalálnánk a helyét.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images, Unsplash)

 

párizs | népszavazás | tilalom | elektromos | roller

FOLYTASD EZZEL

Ezt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram