A világ egyik csodája, ami éjjel talán még szebb, mint nappal

Éjszakai túrán is be lehet járni a világ egyik legrégebbi városát. 

Az i.e. negyedik században alapított Petra több évszázadon át elbújt a világ elől egészen 1812-ig, amikor egy bizonyos Johann Ludwig Burckhardt nevű svájci felfedező rávette a helyieket, hogy vigyék el az ősi romokhoz, melyekről úgy tartották, hogy Petra elveszett városát rejti.

Ma a modern világ hét csodájának egyike és Jordánia legnépszerűbb turisztikai látványossága; a világjárványt megelőzően évente közel egymillióan keresték fel.

Elenyésző viszont azoknak a száma, akik éjszaka láthatták, holott a látványt tekintve alighanem ők kaptak többet.

Olyankor a kanyon bíborvörös falait ezerötszáz pislákoló gyertya világítja meg sejtelmesen, melyek az ősi városba vezető gyalogutat szegélyezik. A Siq néven ismert szurdokból kilépve az előtérben lévő több száz gyertyának köszönhetően egészen megrendítő látványt nyújt Petra leghíresebb homlokzata, miközben a hangulat felfokozásáéert autentikus zene és menta tea felel.

Bár közel sincs annyi árus, mint napközben, de a Siq-en átvezető úton néhányszor el kell mondani, hogy "la, shukran" (nem, köszönöm!) Nincs szükség fejlámpára vagy telefonos zseblámpára sem, mivel az út ki van világítva.

Érdemes azonban végig csendben maradni, és csak suttogva beszélni, hogy mindenki békében élvezhesse a falon tácoló fényeket.

A Petra by Night túrák minden hétfőn, szerdán és csütörtökön 20:30-tól 22:30-ig tartanak. A jegyek 17 jordániai dinárba (kb. húszezer forintba) kerülnek fejenként . Az éjszakai túrára érvényes jegyhez nappali belépőt is kell váltani. A látogatóközponttól a kincstárig tartó, többnyire sík terüleheten haladó, 1.2 kilométeres séta nagyjából fél óráig tart.

A sivatagok hatalmas, elhagyatott tájak, melyek hol inspiráló, hol pedig egészen hihetetlen oázisokat, titkokat rejtenek. A sivatagokban azonban az ember is megcsillogtatta építészeti tudását az elmúlt évezredekben, ezek a rendkívüli építmények pedig ma is a végtelen homokdűnékben várják felfedezőiket.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images, Unsplash)

éjszakai | túra | jordánia | petra | ősi város

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom