Az ember azt gondolja, hogy törvényszerűen fogynia kell, ha keveset eszik és közben sportol. Egyes vegyi anyagok azonban keresztülhúzhatják a számításokat.
A PFAS-t, azaz per- és polifluorozott alkilvegyületeket az 1940-es évek óta használják tapadásgátló, víz-, hő- és foltálló tulajdonságaik miatt. A ruházattól kezdve a tapadásmentes serpenyőkön át az élelmiszercsomagolásokig mindenben megtalálhatóak, azonban ezeknek az anyagoknak az előnyeik mellett igen komoly hátrányaik vannak.
Az elmúlt években ezeket a vegyületeket súlyos egészségügyi problémákkal hozták összefüggésbe, például születési rendellenességekkel és rákkal. Ennek hatására a PFAS-t szigorúbban kezdték szabályozni, és igyekeznek fokozatosan kivonni a használatból, de néhány még mindig megtalálható az élelmiszercsomagolásokban, ahonnan az ételekbe szivároghat.
A Dél-dániai és a Koppenhágai Egyetem kutatói nemrég a PFAS testsúlyra gyakorolt hatását vizsgálták egy 2011-es kutatás adatai alapján, amely a különböző étrendek és a szív- és érrendszeri betegségek kockázata közötti kapcsolatot elemezte. Az eredeti vizsgálatban nyolc európai országból Bulgáriából, Csehországból, Dániából, Németországl, Görögországból, Hollandiából, Spanyolországból és Nagy-Britanniából származó, túlsúlyos alanyok vettek részt.
A kísérleti alanyokat, akiknek az volt a feladatuk, hogy leadják a testsúlyuk nyolc százalékát, véletlenszerűen öt különböző étrendi csoportba osztották, amelyek közül néhány célzottan fogyasztó diéta volt, és 26 héten keresztül figyelték az eredményeket. A dán kutatók 381 résztvevő vérplazmájának összetételére voltak kíváncsiak, ezen belül is öt, különbözőféle PFAS szintjét vizsgálták.
Szignifikáns kapcsolatot találtak a súlynövekedés és a vegyi anyagok szintje között, függetlenül az étrendtől.
Azok, akiknek a szervezetében kétszer annyi PFOA és PFHxS volt, mint az átlag, másfél kilogrammos súlynövekedést tapasztaltak. Ráadásul úgy tűnt, hogy a PFAS jobban „hizlal“, mint a nem megfelelő étrend. Ez a jelenség, vagyis a méreganyagoknak való kitettség pedig magyarázatot adhat arra, hogy miért maradhat hatástalan a diéta, például az alacsony szénhidráttartalmú étrend.
Azt már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a PFAS megváltoztathatja az energiaanyagcserét, a glükózszabályozást és a pajzsmirigyhormon-homeosztázist is, ezek a folyamatok pedig komoly hatással vannak a testsúlyra.
Ez a három egészséges és szép smoothie bowl akár a diétába is beleillik, akárcsak ezek a töltött avokádók.
(Forrás: Euronews, képek: Unsplash, Getty Images)
élelmiszer | per- és polifluorozott alkilvegyületek | vegyi anyag | étrend | csomagolásIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!