Philip Glass kultikus filmzenéi új hangszereléssel szólalnak meg a Müpában

A cselekmény és szöveg nélküli Koyaanisqatsi – Kizökkent világ című kultfilmnek Philip Glass zenéje is szerves része. A modern társadalmon tűnődő filmből trilógia lett, mindvégig Glass muzsikájával – a háromból kettőt szeptemberben a Müpában élőben ad elő a Philip Glass Ensemble.

Godfrey Reggio, a kísérletező szellemű amerikai rendező 1982-ben készítette el Koyaanisqatsi című filmjét, amely a nyitott, új iránt fogékony közönség köreiben kultikus alkotássá vált. A cím a hopi indiánok nyelvén annyit jelent: Kizökkent világ – ezzel a címmel forgalmazták a filmet Magyarországon is.

A mű a természettől és az élet ősi egyensúlyától elforduló modern társadalmak abszurditását ábrázolja sugallatosan, cselekmény és szöveg nélkül, a film szerves részének számító Philip Glass-komponálta zenével.

„A premierje óta a Koyaanisqatsi modern filmklasszikussá vált. Godfrey és én három éven át dolgoztunk a film képi világának és zenéjének összeillesztésén. Film és zene együttműködésében példátlan ez az intenzitásás” – mesélte az alkotói folyamatról Glass.

Ezt a tökéletesen összeillesztett audiovizuális élményt tapasztalhatja meg a Müpa közönsége szeptember 23-án a Philip Glass Ensemble autentikus előadásában, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.

A Koyaanisqatsi sikere után Godfrey Reggio műhelyében megszületett a Qatsi trilógia – ahogy első, úgy két további film címe is egy-egy hopiktól kölcsönzött szó. Közös bennük továbbá, hogy mind szöveg és cselekmény nélküli alkotások, amelynek a trilógia nyitódarabja után elidegeníthetetlen része lett Philip Glass zenéje.

A Powaqqatsi (Változó világ, 1988) az ősi kultúrák eltűnését, a Naqoyqatsi (Erőszakos világ, 2002) a modern technológiák társadalomra gyakorolt elidegenítő hatását ábrázolja.

Az utóbbi zenéjét a film vetítése alatt egy, a szerző által kifejezetten erre az alkalomra készített új hangszerelésben a Philip Glass Ensemble adja elő, Helecz Dániel csellószólójával és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével. A szeptember 24-i koncert egyben magyarországi bemutató is lesz.

A zenemű új hangszerelése a Ravenna Festival, a National Concert Hall (Ireland), a Barbican Centre és a Müpa Budapest felkérésére készült.

Ijesztő és lenyűgöző világ

„Mindhárom film egyedi vizuális és zenei nyelven játszódik, szöveg és színészek nélkül – összegezte a trilógiát Glass. – Godfrey érdeme, hogy sikerült maradandó, erőteljes képeket hagynia ránk, illetve egy hol ijesztő, hol mélyen lenyűgöző világ lenyomatát. A film a maga tisztaságában és elevenségében nem igényel egyszerű magyarázatot, inkább elmélkedésre, megkérdőjelezésre sarkall, és inspirál.”

A Qatsi trilógia kitüntetett helyet foglal el az 1968-ban, New Yorkban alapított PGE páratlanul gazdag, fél évszázados pályafutásában – még Glass két operájában (La Belle et la Bête, The Photographer) is feltűnik.

(Nyitókép: Philip Glass, Rubin Kodheli és Laurie Anderson egy korábbi előadáson, fotó: GettyImages)

koncert | müpa | művészetek palotája | Naqoyqatsi | Godfrey Reggio

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom