A Volvo prémiummárkájának második típusa rögtön a legkomolyabb villanyautók között lép a piacra.
A Polestar 1 már jelezte, érdemes lesz odafigyelni az önállóvá vált márkára, és ezt csak erősíti a második modell, a Polestar 2 is. Az erősen volvós, mégis egyedi formavilágú autót elektromos meghajtású, és nemcsak mi gondoljuk úgy, hogy ezzel a legkisebb Tesla limuzin, a Model 3 fő vetélytársa legyen, hanem maga a Polestar is elismeri ezt.
Az elképzelés nem túlzó, a Polestar 2 adati impozánsak: a két, egy-egy tengelyt hajtó elektromotor összteljesítménye 408 lóerős, nyomatéka 660 Nm, gyorsulása ezzel sportkocsis, öt másodpercen belül éri el a 100 km/h-t.
Hatótávolság – ez a villanyautók sikerének egyik legfontosabb eleme. A Polestar 2 az ígéretek szerint ötszáz kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, tehát egy átlagos európai felhasználónak elég hetente egyszer feltöltenie, és akár hosszabb utakra is elindulhat vele a család.
A formájában és felszereltségében is prémiumautós Polestar 2 alapára egészen baráti, 39 900 euró, vagyis nagyjából 12,5 millió forint, de az első évben csak egy jobban felszerelt változatra fogadnak el megrendelést 59 900 euróért (kb. 19 millió forint).
A nagyközönség a genfi autószalonon láthatja először élőben, a gyártás egy évvel később, 2020 elején kezdődik Kínában. A forgalmazás Észak-Amerikában, Kínában és Európa egyes országaiban indul, a közép-kelet-európai régió első körben kimarad, a későbbiek bizonyára a Polestar 2 fogadtatásától és a gyártási kapacitástól függenek.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Polestar)
polestar | nagy sztori | polestar 2 | volvo
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!