Nincs még egy olyan kikötő, mint a szardíniai Porto Flavia, ahol az ércet közvetlenül a szikláról eresztették le az odalent várakozó teherhajókba.
1922-ra a tizenhetedik század óra működő masuai bánya elérte a termelés csúcspontját, és minden korábbinál több ércet bányásztak ki innen. A hatékonyság kérése azonban kezdett komoly problémává válni. Abban az időben a cinket és ólomércet csak hosszadalmas, veszélyes és költséges folyamat árán lehetett kisebb hajókkal a bányákból a legközelebbi kikötőben várakozó gőzhajókra szállítani, a munkát ráadásul gyakran akadályozta az időjárás is.
A probléma megoldására a bánya tulajdonosai Cesare Vecelli olasz mérnököt kérték fel. Vecelli pedig felmérte a Masua melletti partvidéket, olyan helyet keresve, ahol a gőzhajók biztonságosan kiköthetnek, hogy a bányák közelében lehessen kirakodni. A kiválasztott helyszín egy magas, sziklás, tengerbe nyúló sziklafal lett. A terv hallatán sokan felhúzták a szemöldöküket, Vecellinek azonban zseniális ötlete volt.
Azt javasolta, építsék közvetlenül a sziklafalba a kikötőt.
A sziklafalat alagútrendszerrel kössék össze a sziklák tetejével, ahonnan az ólmot és a cinket szállítják. A választott helyen a víz elég mély és védett volt ahhoz, hogy gőzhajók kiköthessenek ki, azokat pedig pusztán a gravitáció segítségével lehetett megrakodni.
Merész ötlet volt, de támogatói úgy döntöttek, hogy elfogadják. A munkálatok 1923-ban kezdődtek, és a veszélyes építkezésben szakértő bányászokból és hegymászókból álló csapat is részt vett. Dinamit és mechanikus fúrók segítségével a munkásoknak sikerült két, egymás fölött elhelyezkedő alagutat kiásniuk, körülbelül hatszáz méter hosszan. Az alagutakhoz kilenc függőleges akna csatlakozott, amelyek az érc tárolására szolgáltak.
A felső alagútban egy kis elektromos szerelvényt helyeztek el, amellyel az ércet felülről lehozták. Ezután a tározókba borították, ahonnan az alsó alagútban lévő szállítószalag-rendszerre lehetett kirakodni. A szállítószalag az alagúton keresztül lefelé futott, majd a víz fölött tizenöt méternyire kinyúlt. Az alatta horgonyzó teherhajókat néhány nap alatt meg lehetett tölteni a segítségével.
A bányavállalat kérésére Vecelli néhány tisztán esztétikai részletet is beépített, többek között egy betontornyot, egy íves ajtónyílást és íves ablakokat, ami a kikötőnek egyfajta történelmi eleganciát kölcsönzött.
Figyelemre méltó, hogy a kikötő építése kevesebb mint két évig tartott. A bányatulajdonosok el voltak ragadtatva, különösen, amikor rájöttek, hogy az újonnan üzembe helyezett sziklakikötő mintegy hetven százalékkal csökkenti a termelési költségeiket. Teljesítménye elismeréseként megengedték Vecellinek, hogy ő adjon nevet a kikötőnek, a mérnök pedig a lányáról, Flaviáról nevezte el, aki épp abban az évben született.
A Porto Flavia forgalma az 1960-as években a helyi bányaiparral együtt hanyatlani kezdett, végül az 1990-es években bezárták, ma turistalátványosságként működik.
A masuai parttól induló út mentén juthatunk el hozzá, de a látogatás csak vezetett túrával lehetséges, és előre kell foglalni az iglesiasi idegenforgalmi irodában.
A sziklafalak világszerte sok érdekes látványosságot nyújtanak, egy sziklafalon lóg például a világ legextrémebb kisboltja, az Amalfi-part egyik legeredetibb élménye pedig egy középkori sziklabástyához épült szálló.
(Forrás: Atlas Obscura, képek: Unsplash, Getty Images)
kikötő | bánya | bányászat | szardínia | Porto Flavia | olaszország
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!