Úszó parkká változik Milánó felhagyott homokbányája

A zöldítéseiről híres Milánó újabb ökoprojekttel gazdagodik a koppenhágai MAST építészeti stúdió jóvoltából, mely kezelésbe veszi a külvárosi Segrate kerületben található egykori ipari területet.

Az új úszó sziget sétányokkal és bicikliutakkal, spa-létesítménnyel, étteremmel és csónakbérlési lehetőséggel, természetes pihenőhelyként köti majd össze a környező, egymástól nagyon különböző lakónegyedeket.

A homokbánya után hatvan méter mély tó maradt, melynek vízszintjét a csapadék és a talajvíz mennyisége befolyásolja. Körülötte a keskeny, meredek partot jelenleg invazív növények dominálják, és még az egykori gépek maradványait is megtalálni.

A vízre történő építkezés nemcsak esztétikus, hanem kézenfekvő megoldásnak is tűnt, mert egyszerűbb, mint az ingatag homokra építeni, és nem kell számolni a változó vízszintből adódó problémákkal sem.

Tovább egyszerűsíti a folyamatokat, hogy az elemeket előregyártják, és készen szállítják a helyszínre, ezzel minimalizálják a környezeti hatásokat.

A sétányok a meglévő fák között fognak kanyarogni majd, miközben az épületek kis csomópontokként tűnnek fel mellettük.

Ahol csak lehet, természetes anyagokat használnak majd, az épületeket például kezeletlen fával burkolják, hogy idővel annál jobban beleolvadjanak a környezetbe.

Az épületeket és a sétányt úszó nádasok veszik körül, ahol alkalom nyílik a beköltöző állatok megfigyelésére. A három sziget közül a legnagyobb egy védett fürdőhelyet foglal magában, amelyet amfiteátrumszerűen ölelnek körbe a sétányok.

Van, aki nagyban gondolkodik a vízen is, ez az óceánra épülő, úszó város például tízezer embernek adhat otthont, de ebben az úszó szállodában sem kevesen fognak megfordulni.

(Forrás és képek: Dezeen)

milánó | olaszország | park | átalakítás | homokbánya

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom