Újabb város döntött úgy, hogy idegenforgalmi adót vezet be

Az idegenforgalmi adó a szállodákban, panziókban, apartmanokban, üdülőkben, lokális szálláshelyeken, kempingekben és lakókocsiparkokban megszálló vendégekre is érvényes lesz.

A portugál Peniche egy eurós idegenforgalmi adót vezetne be minden vendégéjszaka után. Ezzel kívánnak válaszolni a Leiria negyedben tapasztalható túlturizmusra. A javaslatot a legutóbbi  kamarai ülésen egyhangúan jóváhagyták, így a végső döntést hamarosan az önkormányzati képviselő-testület hozhatja meg.

A javaslatnak előtte azonban egy harminc napos, nyilvános konzultáción is keresztül kell mennie.

Peniche önkormányzata úgy véli, hogy a közösségi költségek igazságos elosztásának elve megköveteli azt, hogy a túlturizmushoz a településre látogató turisták is hozzájáruljanak. A bevételekből a település infrastruktúrájára nehezedő társadalmi és környezeti nyomást enyhítenék és

fokoznák a város versenyképességét is.

Ahogyan azt a Roadster is megírta, Algarve idén vezetett be vendégéjszakánként két eurós idegenforgalmi adót, amitől a nyári szezonban plusz háromszázezer eurós bevételt remélnek. A csúcsszezonon kívül - beleértve a novembertől márciusig tartó időszakot is - az ár éjszakánként egy euróra csökken.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

idegenforgalmi adó | portugália

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom