A napfényes portugáliai Algarvéban, mely egyébként az eurózóna legolcsóbb úti célja az idén, ez lesz a harmadik város, amely idegenforgalmi adót vet ki.
Faro és Vila Real de Santo Antonio után Olhão is újabb költséget ró a turistákra, akik ott akarnak aludni: a főszezonban, vagyis
áprilistól októberig éjszakánként két eurót (körülbelül 750 forintot) kell majd fizetniük, ezen kívül pedig éjszakánként egy eurót (körülbelül 375 forintot).
Az új adót ugyanakkor legfeljebb öt éjszakára kell majd fizetni, vagyis a legmagasabb összeg tíz euró (3750 forint) lehet, a 16 év alatti gyermekek pedig teljesen mentesülnek alóla, mivel a régió különösen népszerű a családok körében.
A pénz egy részét a turizmus fellendítésére, a másik részét az alapvető szolgáltatások fenntartására fordítják majd.
Itt találjuk Portugália legszebb faluját, amiről eddig alighanem csak kevesen hallottak, de a portugál borvidék is megér egy látogatást.
(Forrás: Express, képek: Getty Images)
portugália | algarve | idegenforgalmi adó | OlhaoIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Új szabályokkal találkoznak a magyarok a nyáron az egyik kedvenc horvát városukban

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!