A felmérésben többek között a kávé, a sör, a naptej és egy háromfogásos étkezés árát hasonlították össze.
A brit Post Office minden évben közzéteszi a jelentést, amelyben a világ legnépszerűbb úti céljait rangsorolja a költségek szempontjából. Ebből kiderül, hogy idén az ételek, italok és egyéb nyaralási „kellékek“ árai az üdülőhelyek nyolcvan százalékán emelkedtek.
Továbbra is a törökországi Marmaris a legolcsóbb európai úti cél, de világviszonylatban elveszítette tavalyi vezető helyét, miután az árak több mint kétszeresükre emelkedtek az infláció és a minimálbér-emelés miatt.
Egy kávé így 1,65 euróba (630 forintba), egy üveg sör 3,40 euróba (1290 forintba), egy két személyes, háromfogásos vacsora a ház borával együtt 45,60 euróba (17 ezer 330 forintba) kerül. Az eurózóna legolcsóbb úti célja Algarve, bár az árak tavaly óta ott is egyharmadukkal emelkedtek. Ott a legolcsóbb viszont a kávé (0,92 euró, vagyis 350 forint), a bor pedig 2,06 euró (785 forint).
A Fekete-tenger partján fekvő, bulgáriai Naposparton az ételek és italok is megfizethetőek, egy csésze kávé 1,09 euróba (415 forintba), egy üveg sör 2,18 euróba (830 forintba), egy vacsora 41 euróba (15 ezer 580 forintba) kerül.
Reykjavikban viszont az embernek alaposan a zsebébe kell nyúlnia, mert a lenyűgöző kortárs építészet és a geotermikus fürdők fővárosa a legdrágább hely Európában. Igaz, hogy különleges kézműves söröket kóstolhatunk, ha belevetjük magunkat a pezsgő éjszakai életbe, de ez nem olcsó mulatság. Egy üveg sör vagy egy pohár bor közel 10,25 euróba kerül, míg egy vacsoráért körülbelül 156 eurót kell fizetnünk.
Ezek most a legolcsóbb mediterrán városok, ezekben az európai országokban pedig a leggazdaságosabb az élet.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images, Unsplash)
legdrágább | Post Office | legolcsóbb | úti cél | 2023Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Környezetvédők zártak le egy teljes autópályát: az aktivisták tüntetése az egész utat blokkolta Hollandiában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!