Kitört a gasztroháború Olaszország és Horvátország között

Az olaszok féltik a Proseccójukat, a horvátok pedig felteszik a kezüket, hogy ők a jogszabályok szerint járnak el.

Olaszország és Horvátország földrajzilag igazán közel fekszik egymáshoz, a két ország barátságát illetően azonban most fényév távolságra vannak. Az olaszországi Prosecco-gyártók ugyanis fellázadtak, és minden erejükkel azon vannak, hogy megakadályozzák, hogy a horvát borászok édes desszertboraik árusítására a Prosek kifejezést használják.

Az Associated Press szerint az Európai Bizottság is belefolyt a vitába, mérlegelniük kell majd Horvátország azon kérelmét, hogy a Prosek nevet viselhessék boraik. Luca Giavi, a Prosecco DOC vezérigazgatója hangsúlyozta: nem azzal van problémájuk, hogy a gyártók – amelyek alapvetően nagyon kevés palacknyi bort állítanak elő – belépnek a piacra, hanem azzal, hogy az elnevezés zavart kelthet a fogyasztókban.

A Prosecco és a Prosek között kevés hasonlóság van: míg előbbi a Glera szőlőből készült pezsgő, addig utóbbi egy horvát szőlőfajtából előállított édes bor.

Éppen ezért mondják azt a horvátok, hogy a fogyasztókat a név nem tudja megzavarni, ráadásul a Prosek a jogszabályoknak megfelelően kapott védett eredetmegjelölést.

Horvátország már 2013-ban is kérte a Prosek név használatának engedélyezését, a kérelmüket akkor elutasították. Azt, hogy az Európai Bizottság ezúttal kinek ad igazat, egyelőre nem tudni.

(Forrás: Food & Wine, fotó: Unsplash)

pezsgő | prosecco | bor | prosek | gasztronómia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom