Ez a légitársaság a segítségére siet a kevéssé szociális utasoknak

Aki nem olyan leleményes, mint ez a férfi, az is elérheti, hogy ne üljenek mellé a repülőn.

A Qantas a belföldi útvonalain felajánlja utasainak a lehetőséget, hogy szabadon tartja a mellettük lévő ülést. Persze nem ingyen.

A Neighbour free vagyis Szomszédmentes élmény ára harminc ausztrál dollár (körülbelül nyolcezer-kétszáz forint) a legrövidebb útvonalakon,

és korlátozott számban áll rendelkezésre minden járaton. Az utasoknak 48 órával az indulás előtt ajánlják fel a lehetőséget. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy menet közben biztonsági okokból mégis szükség lesz arra az üres ülésre, ebben az esetben az árát visszatérítik.

Nem a Quantas az első, amelyik ilyen opciót kínál a kevésbé szociális utasoknak. 2017-ben az Etihad Airways olyan rendszert vezetett be, ahol a vevők licitálhattak az üres helyekre, vagyis ajánlhattak egy árat azért, hogy nem ültetnek melléjük senkit. Ha megfelelő összeget kínáltak, akár három üres ülést, vagyis egy egész üres sort kaphattak. 2021-ben az Emirates állt elő hasonló kezdeményezéssel, itt szintén akár három üres helyre is pályázhattak az érdeklődők, de csak a reptéren ajánlották fel nekik a lehetőséget kétszáz és hatszáz dirham (22 ezer és 66 ezer forint) közötti áron.

A Sri Lankan Airways szintén 48 órával az indulás előtt ajánlja fel az üres helyet, míg az Eurowingsnél tíz euróért lehet kiváltani a középső helyet.

A szűkös hellyel nemcsak azoknak van problémájuk, akik nem szeretnek beszélgetni a szomszédjukkal, hanem azoknak is, akik nem férnek el.

(Forrás: Independent, képek: Unsplash, Getty Images)

repülőülés | szomszéd | szomszédmentes | qantas

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom