A francia rakott burgonya eredetileg marhahússal készülne, ebben a vegetáriánus változatban azonban csupa fenntartható alapanyagok kaptak helyet.
Dominique Crenn a világ egyik legeredményesebb séfje, ráadásul az első női szakács, aki három Michelin-csillagot is bezsebelhetett éttermének. Munkássága során folyamatosan arra törekedett, hogy a konyhában végzett munkája több legyen ízletes ételek soránál. Aktívan kiáll a környezetvédelemért, éttermeiben nem készít húsokat, kizárólag fenntartható tengeri alapanyagokat és zöldségeket használ.
Tudását szívesen megosztja másokkal is, az egyik kedvenc receptje pedig az a klasszikus francia rakott burgonya, amelyben a marhahúst színes zöldségekre cserélte.
Hozzávalók:
- 1 kilogramm burgonya
- 2⁄3 csésze tejszín
- 100 gramm szobahőmérsékletű vaj kockára vágva
- 1,5 deciliter alaplé
- 200 gramm tetszés szerinti félkemény sajt
- 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
- 2 darab sárgarépa meghámozva és felkockázva
- 1 póréhagyma felkarikázva
- 1 cukkini felkockázva
- só, bors
Elkészítése:
Első lépés: A burgonyát megpucoljuk, egy közepes edénybe tesszük, felöntjük, sózzuk és puhára főzzük. Miután elkészült, leszűrjük, majd visszatesszük az edénybe. Hozzáadjuk a vajat és homogén állagúra pürésítjük! Hozzákeverjük a tejszínt is és félretesszük.
Második lépés: Egy serpenyőbe teszünk egy evőkanál olívaolajat, rádobjuk a felkockázott sárgarépát és tíz percig pirítjuk. Kiszedjük és félretesszük. A serpenyőt áttöröljük, majd újabb adag olívaolajon megfonnyasztjuk a póréhagymát is. Ezt is kiszedjük, félretesszük, majd jöhet ismét egy evőkanál olaj és a kockázott cukkini.
Harmadik lépés: Egy nagy serpenyőbe tesszük az összes lepirított zöldségeket, felöntjük 1,5 deciliter alaplével és nagyjából öt percig főzzük. Szüksége szerint sózzuk, borsozzuk.
Negyedik lépés: A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Egy hőálló tálat kivajazunk, az aljára tesszük a zöldségeket, majd ráhalmozzuk a burgonyapürét és egy villával elsimítjuk. Ráreszeljük a sajtot, betesszük a sütőbe és 20 perc alatt készre sütjük. Frissen fogyasztjuk.
(Forrás: RobbReport, fotók: Getty Images)
rakott krumpli | vega | francia | michelin-csillag | receptIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!