Rekordprofitot zsebelt be a Ryanair az idén

Impresszív számokkal érkezett a társaság első féléves pénzügyi  jelentése.

A légitársaság 1,37 milliárd eurós profitról számolt be,  amivel megdöntötte 2017-ben felállított 1,29 milliárd eurós rekordját, és az előző év azonos időszakához képest is hatalmas ugrást ért el mind a bevételek terén, mind az utasok számában.

Szeptember 30-ig 95,1 millió utast szállítottak, ami 143 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen hónapjaiban jegyet vásárolt 39,1 millió utazó. A kihasználtság is nőtt idén, méghozzá 94 százalékra, ami 15 százalékponttal haladja meg a tavalyi 79 százalékot.

A teljes bevétel 2022 szeptemberéig 6,62 milliárd euró volt, ami a 2021-es 2,15 milliárd euróhoz képest nem kevesebb, mint 207 százalékos növekedést jelent.

Mint a társaság vezérigazgatója, Michael O'Leary a sikerről elmondta, a munkaerőt ideiglenes bércsökkentésekkel sikerült megtartani, amiről megállapodtak a szakszervezetekkel, és 2022-től 2025-ig tervezik fokozatosan helyreállítani a fizetéseket. Emellett úgy véli, a légitársaság üzleti modellje is védelmet jelent a válságban. Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban erősen túlzóak voltak a recesszió és a növekvő infláció Ryanairre gyakorolt ​​hatásai miatt aggódó várakozások.

"Mint az Európa legalacsonyabb árait produkáló cég, a recesszió idején erőteljes növekedésre számítunk, mivel a fogyasztók nem mondanak le a repülésről, inkább jobban figyelnek az árakra.

A Ryanair abban reménykedik, hogy képes lesz minimalizálni a téli veszteségeket, így a március 31-ig tartó üzleti évre 1-1,2 milliárd eurós adózott nyereséget érjen el. "A járvány után jelentősen visszaesett a rövid távú járatok kapacitása, amelynek nagy része középtávon sem fog helyreállni. Sok uniós versenytársunk akár húsz százalékkal is csökkentette a téli kapacitásait, míg a Ryanair tíz százalékkal több ülőhelyet kínál majd, mint a Covid előtt" – mondta a vezérigazgató.

Nemrég a Wizz Air is beszámolt az elmúlt időszakáról, és az is kiderült, hogyan készül a télre.

(Forrás: Simple Flying, képek: Getty Images)

 

Ryanair | profit | jelentés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom