Véget ért a repterek szabadrablása az új élelmiszerárazási szabályok miatt

New Yorkban és New Jersey-ben meglépték azt, amit meg kellett.

Tavaly augusztusban egy brooklyni férfi tett közzé egy képet a Twitteren, amin látható, hogy a LaGuardia repülőtér egyik étterme 27,85 dollárt, azaz

több mint tízezer forintot kért egyetlen pohár Sam Adams Summer Ale Draft sörért.

Nem ez volt az egyetlen kirívó tétel az étel és itallapon, hiszen Michelob Ultra sör is 13,05 dollárba, vagyis közel ötezer forintba került. Egy másik utazó képén egy 10,90 dolláros (négyezer forintos) sült krumpli szerepelt, amelyet a Newark Liberty nemzetközi repülőtéren vásárolt.

A két bejegyzés felkeltette a New York-i és a New Jersey-i hatóságok figyelmét és kivizsgálták az ügyet. Kiderült, hogy tavaly nyáron huszonöt vásárlótól huszonhárom és huszonhét dollár közötti díjat számoltak fel egy-egy sörért,

az ő kárukat kompenzálták.

Emellett a hatóságok egy harmincöt oldalas irányelvet is kiadtak a repülőtéri koncessziós kedvezményezettek számára, sőt, a New York-i és New Jersey-i repülőtéri koncessziók maximális árplafonját a helyi bolti árak tíz százalékos felárában határozták meg.

A hatóságok a koncessziós árakat rendszeresen ellenőrizni fogják.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty Images)

sör | árszabályozás | reptér | infláció | repülőtér | árak

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom