Ahogyan világszerte visszatérnek az utasok a repterekre, úgy megint számolhatunk a rettegett sorban állással is. Különösen ezeken a helyeken.
Mivel világszerte megnyílnak a határok, sokan újra nekivágnak a világnak, ami azt jelenti, hogy a terminálok ismét zsúfoltabbak lesznek. Egy új tanulmány éppen ezért a világ legforgalmasabb repülőtereit rangsorolta a 2021-es adatokra támaszkodva.
A győztes, vagyis a legforgalmasabb reptér az atlantai Hartsfield-Jackson lett, melynek kapuin 2021-ben 75 millió utas haladt át.
Szép szám, de még mindig jelentősen elmarad a 2019-es évtől, amikor 32 százalékkal volt nagyobb a forgalom.
Az Egyesült Államok egyébként érezhetően a hektikusabb helyek közé tartozik, a lista első tíz helyezettjéből nyolcat Amerikában találunk.
A második mindjárt a Dallas/Fort Worth nemzetközi repülőtér 62 millió utassal, melyet a denveri nemzetközi repülőtér (58 millió), a chicagói O'Hare (54 millió) és a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér (48 millió) követ.
A nyolcadik és kilencedik helyre kúsztak be a kínai repülőterek, bár a tavaly még első helyen álló kuangcsoui Bai Yun forgalma nyolc százalékkal csökkent az előző évhez képest, 2021-ben 40,2 millió utast regisztrált. A Chengdu Shuangliu pedig 40,1 milliót.
A dubaji repülőtéren fordult meg a legtöbb nemzetközi utas – 2021-ben 29 millió tengerentúli látogató vette igénybe a termináljait. A sivatagi várost Isztambul (26 millió) követi, a harmadik helyen pedig Amszterdam áll 24 millióval.
Nemrég megírtuk, hogy a zürichi repülőteret zsinórban 18. éve választották meg Európa legjobbjának, így ismét elnyerte a World Travel Awardsot.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)
lista | rangsor | világ | repülőterei | legforgalmasabb
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!