Amit a légitársaságok nem mondanak el neked – Kitálal egy korábbi légiutas-kísérő

Az égbolt a rossz fiúk játszótere – állítja egy mindentudó.

Kezdésnek mindjárt arra figyelmeztet, hogy a magasban is érdemes szemmel tartani a holminkat.  „A repülést általában biztonságos és szervezett élménynek tartják, de a valóságban sok mindenről fogalmuk sincs az utasoknak” – mondja a 31 éves Barbara Bacilleri, argentin utazási influenszer, korábbi légikísérő. „Olyan dolgokról van szó, amelyek kellemetlenné vagy akár veszélyessé is tehetik a repülést”.

„Miközben alszol vagy szórakozol, valaki kotorászhat a fej feletti tárolókban, lophat a bőröndökből anélkül, hogy bárki észrevenné” – folytatta Bacilleri. „Mások kihasználják az ülés alá bepakolt táskákat, és gyorsan, feltűnés nélkül kivehetik belőle az értéktárgyakat. Egyesek még jegyet is vásárolnak csak azért, hogy felszálljanak a gépre és lopjanak” – fejtette ki.

„Ha kirabolnak a repülés ideje alatt, akkor a fedélzeten nincsenek biztonsági kamerák vagy rendőrök, akikhez fordulhatnál, amíg le nem szállsz” – jegyezte meg. „Sok légitársaság nem vállal azért felelősséget, ha valami eltűnik a fedélzeten, és még ha a leszállás után azonnal be is jelentjük az esetet, a holmink visszaszerzése szinte lehetetlen küldetés.”

A legfontosabb tárgyainkat és iratainkat érdemes tehát magunknál tartani.

A korábbi légiutas-kísérő más égi titkokat is elárult még. Ilyen például, hogy a közvetlenül az ülés fölött lévő fej feletti tárolóhely nem mindig áll rendelkezésre. „Amikor jegyet veszel, a légitársaság csak az A pontból a B pontba történő szállítást adja el neked. Minden más extra. Nem fizetsz egy bizonyos csomagtérért, csak azért a jogért, hogy kézipoggyászt vihetsz magaddal.”

A csomagolás trükkös lehet, és még a rutinos utazók sem tudják, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem jó ötlet a gépre feladott poggyászba tenni, repülőúttól függetlenül. A kézipoggyászba viszont mehetnek. Sőt menjenek!

(Forrás: NY Post, fotók: Getty Images)

repülés | poggyász | utazás | fedélzet | titkok | lopás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés