A Greenpeace vonattal helyettesítene és betiltana számos európai repülőjáratot

A vonat lesz az új repülő? Te mit gondolsz? Mondd el a cikk végén!

A népszerű rövid távú európai repülőjáratok több mint fele helyettesíthető lenne vasúti közlekedéssel – derült ki a Greenpeace által bemutatott jelentésből, amit az OBC-Transeuropa olaszországi intézet készített.

A dokumentum a százötven legfontosabb unión belüli rövid távú járatot, valamint a kétszázötven legfontosabb Európán belüli rövid távú járatot elemezte. (Kizárták az elemzésből a szigetek összeköttetését biztosító járatokat, hiszen azok vasúttal nem pótolhatók.) Kiderült, hogy a harminc legnépszerűbb, Európai Unión belüli rövid távú járat ötvenhárom százaléka esetében létezik közvetlen vasúti összeköttetés a két helyszín között.

A legtöbbet használt járatok tíz százaléka esetében a távolság négy óra alatt teljesíthető vonattal, további tizenkilenc százalék hat óra alatt. Ausztriában ez – a néhány gyors nappali és éjszakai vonatjáratot is ideszámítva – a rövid repülőutak nyolcvan százalékára érvényes.

„A közvetlen éjszakai vonatokkal együtt tehát Európában a rövid járatok csaknem fele kényelmesen helyettesíthető vonatúttal is”

– mondta a Greenpeace szóvivője, Herwig Schuster. Éppen ezért a szervezet a könnyen pótolható járatok betiltását követeli Ausztriában, például a Bécset Budapesttel, Prágával és Münchennel összekötő repülőutakét.

„Ha az Európán belüli 250 legnépszerűbb repülőjárat mindegyikét vasúti járattal helyettesítenék, az évente 23,5 millió tonnányi szén-dioxidot spórolna meg. Ez Horvátország éves emissziójának felel meg”

– hangoztatta Schuster. A Greenpeace szerint a cél érdekében a vasút fejlesztésére van szükség, és arra, hogy a repülésnél sokkal olcsóbb legyen. Emellett elsősorban Kelet- és Délkelet-Európában jóval gyorsabbá és gyakoribbá kell tenni a vasúti közlekedést.

Neked mi a véleményed?

(Forrás: MTI, HVG, fotók, Unsplash)

Horvátország | vasút | repülés | Európa | környezetvédelem | vonat

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom